A nemek megválasztását egyszerűen kivették, cserébe viszont többféle választható nemi szervet kapnak a játékosok.

Korábban írtunk róla mi is, de az egész gamer sajtót bejárta a hír, miszerint a nemi szerveink és a nemünk is szabadon választható lesz, sőt még a nemi szervek méretét is mi határozhatjuk majd meg. Ez utóbbi nem változott, ám a negatív játékosvisszhangnak köszönhetően a nemek megválasztása egyszerűen kikerült a játékból. Ez viszont nem azt jelenti, hogy eltűnnek a fiús lányok, vagy a nőies férfiak a játékból. Ugyanis a másodlagos nemi jellemzők továbbra is elérhetőek lesznek, szimplán a nemeken is átível a játék.

Konfigurálhatóságból ugyanakkor nem lesz hiány, a nemi szerveinket ugyanis továbbra is magunk alakíthatjuk majd, tetszés szerint. Most pedig már azt is tudjuk, hogy pontosan milyen opciók közül választhatunk. A PCGamesN információi szerint egy vagina és két péniszmodell közül választhatjuk majd ki az igazit. Ez utóbbiból azért van kettő, mivel egy körülmetélt modellt is betettek az opciók közé.

Ezen felül a fanszőr tekintetében is szabad kezet kapunk, mármint a hordását illetően. A Cyberpunkban ugyanis 5 különféle szőrmodell közül választhatunk majd, de ez is csupán „díszítőelem”, ha úgy tetszik, elvégre a játékban nem lesz túl nagy szerepe, nem úgy, mint a South Park 5. évadában.

Ha minden igaz, november 19-én vehetjük majd kezünkbe a végleges verzióit, ha persze időközben nem tolják el az új dátumot is.

Nemrég kaptunk 16 percnyi játékmenetet a Cyberpunk 2077-ről. A játék grafikája és világa egyszerűen lélegzetelállító.

Borítókép: Liz Katz

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×