Apex Legends

Még idén megjelenhet az Apex Legends mobilváltozata

Természetesen jól tudjuk, hogy az EA nem titkolt célja, hogy az Apex Legends valamikor mobilon is játszható legyen. Sőt, a játék a platformon már jóval korábban megjelent volna, ám a fejlesztés sorra kudarcba fulladt.

Ahogy arról még januárban írtunk, az EA megtalálta a megfelelő kínai partnert a mobilverzió kiadásához. Közben persze nem mellesleg azt is bejelentették, hogy érkezik a Nintendo Switch verzió, valamint a cross-play lehetőség, ami összeköti majd a világ minden játékosát.

Mindeközben tehát sejteni lehetett, hogy a mobilverzió munkálatai is szépen folynak a háttérben, amit valószínűleg megnehezített a koronavírus-járvány. Ám most, az EA egyik belső beszélgetésének részlete „szivárgott ki”, melyben Andrew Wilson a cég vezérigazgatója a mobilpiacról beszél.

„Beszéltünk arról, hogy az év végén megjelenhet az Apex Legends mobilon” – mondta Wilson.

Az EA vezérigazgatója, Blake Jorgensen még 2019 októberében azt mondta, hogy az Apex Legends Mobile a 2021-es pénzügyi évben jelenhet meg. A 2021-es pénzügyi év 2020 október 1-jén kezdődik. Ez alapján tehát igen reálisnak tűnik a kijelentés, hogy a mobilverzió valamikor az év végén lesz játszható.

Az EA a múltban már együtt dolgozott a kínai óriással, a Tencenttel, így valószínű, hogy ugyanaz a cég készíti az Apex mobilverzióját is. Mint tudjuk, a Tencent az Activision-nel és a PUBG Corp.-al is együttműködött, a Call of Duty és a PUBG mobilverzióinak kiadásakor.

Te játszani fogsz az Apex Legends-el mobilon?

DV

Korábbi cikkek

Sötét fordulattal folytatódik az egyik legérdekesebb Star Wars-sorozat

Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…

9 óra telt el azóta...

A San Andreas fejlesztője 20 év után rántotta le a leplet a játék egy vicces titkáról

Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…

10 óra telt el azóta...

Úgy tűnik, hogy a 2024-es Call of Duty még a loadoutokon is alakít

2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…

11 óra telt el azóta...

Érkeznek az új AMD CPU-k, a régi alaplapok tulajdonosai is örülhetnek

2024.04.04. – Az AMD Zen 5 processzorairól egyre több friss információ érkezett március utolsó napjaiban.…

11 óra telt el azóta...

Kevés FPS-ed van Counter-Strike 2-ben? – Nem nálad van a baj

2024.04.04. – Március 31-én ért véget a Counter-Strike 2 első, hivatalos eseménye, a Major. Koppenhága adott otthont…

12 óra telt el azóta...

Több szinten is megújulhat az iPhone 16: így néznek majd ki a telefonok

2024.04.04. – Az elmúlt időszakban több információ is érkezett az Apple iPhone 16 és 16 Pro telefonjaival…

12 óra telt el azóta...