PUBG

Hulla_szilva csalódott a PUBG Corp.-ban: Válaszra sem méltatták

A PUBG Corp. idén bővítette a partnerhálózatát, ehhez pedig újabb PUBG streamereket toboroztak, akik aktívan játszanak a játékkal, mindemellett viszonylag nagyobb nézőszámmal is rendelkeznek. A vállalat még májusban hirdette meg az akciót, akkor azt ígérték, hogy két héten belül válaszolnak, a szerencséseknek pedig június 22-én, hétfőn válaszolnak.

Mind akkor ott van Hulla_szilva, aki már megelégelte a várakozást, ugyanis a PUBG Corp. még mindig nem reagált a jelentkezésére úgy, hogy a streamer az elmúlt 365 napban 1978 órányi PUBG-t közvetített és azt átlagosan 185 néző követte figyelemmel.

Hulla_szilva statjai / Kép: Sullygnome

A statisztikák szerint minden követelmények megfelel egyébként Hulla_szilva, ezért sem teljesen értjük, hogy hol akadt el a folyamat. Egyébként nem ő az egyetlen, akit egyáltalán nem értesítettek, mi is ismerünk olyat, akinek május eleje óta nem válaszol a vállalat.

Nem túl elegáns lépés ez a PUBG Corp. részéről, főleg ha azt nézzük, hogy mennyire ráfeküdtek mostanában a kommunikációra. A redditen túl érdemes lenne viszont a partnerekre is jobban odafigyelni, elvégre elég sokat köszönhet a cég és a játék nekik.

DV

Korábbi cikkek

Egy elfeledett 90-es évekbeli FPS shooter most komoly frissítést kap

2024.04.02. - Doom, Half-Life, Quake. A 90-es évek mozgalmas évtized volt az FPS játékok tekintetében,…

20 perc telt el azóta...

Így nézd meg, hogy a Windows 10 / 11 hány pontot ad a gépedre

2024.04.02. –A legtöbb PC felhasználó örömszerzés céljából állítja össze az éppen aktuális számítógépet. Az emberekben azonban…

50 perc telt el azóta...

Nagyobb eséllyel lesz beteg, aki kocsma, vagy étterem mellett lakik

2024.04.02. - Mind tudjuk, hogy mennyire fontos az egészséges étkezés. Fontos, hogy minden, az egészséges…

1 óra telt el azóta...

Horrorjátékok is búcsúznak az Xbox Game Pass kínálatából áprilisban

2024.04.02. - Miközben minden Xbox Game Pass előfizető nagyon várja már az érkező játékok bejelentését,…

1 óra telt el azóta...

Legrosszabbkor merül a kontroller? Az Xbox megoldhatja a problémát

Gábor János 2024.04.02. - Te is rendszeresen úgy jársz, hogy várod a nap végét, amikor…

2 óra telt el azóta...

Nem áprilisi tréfa volt a kacsákkal lövöldözős túlélőjáték, a Duckside

2024.04.02. - Nem is olyan rég még azért voltam megőrülve, mert kiderült, hogy tényleg készül…

3 óra telt el azóta...