Film/TV

Megvan, mikor kerül a mozikba a James Bond – Nincs idő meghalni

A nagy James Bond rajongók bizonyára tűkön ülve várják már, hogy mikor ülhetnek be a moziba, megnézni a legújabb akciót. Nos, Magyarországon a napokban több mozi is bejelentette, hogy a héten újra megnyitja kapuit, így végre mindenki úgy élvezheti a filmeket, mint a vírushelyzet előtt.

Csütörtökön nyitnak például a Budapest Film Zrt. mozijai, aznaptól a Művész, a Puskin, a Toldi, a Tabán, a Kino Cafe és a Corvin mozi is korlátozások nélkül vetít.

A James Bond – No Time to Die megjelenése a koronavírus miatt lett elhalasztva egészen novemberig. Most viszont pontos megjelenési dátumot kapott.

Nos, a helyzet az, hogy Angliában a film november 12-én kerül a mozikba, Franciaországban pedig november 11-én. Érdekes, hogy az Egyesült Államokban november 20-tól lesz nézhető, vagyis valamivel később, mint máshol.

Ami Magyarországot illeti, valószínűleg szintén későbbi időpontra lehet számítani, ugyanis nálunk általában az amerikai premier előtt egy nappal kerülnek a mozikba a filmek. A forgalmazó Fórum Hungary honlapja szerint a megjelenési dátum november 19.

A No Time to Die eredetileg áprilisban jelent volna meg, ám sok filmhez hasonlóan elmaradt a premier. A film készítése egyébként sajnos nem volt zökkenőmentes. Bizonytalan volt, hogy Daniel Craig visszatér-e Bond szerepében, ráadásul a rendező és az író is más lett.

Te várod az új James Bond filmet?

DV

Korábbi cikkek

Ezzel a Warzone fegyverrel darálj a Season 2 utolsó óráiban

2024.04.02. – Április harmadikán élesedik a Warzone és Modern Warfare III legújabb frissítése. Nem csak egy…

2 óra telt el azóta...

A 240 Hz sem álom többé, bomba áron adják ezt a gamer monitort

2024.04.02. – Az elmúlt időszakban aranykorukat élik a gamer monitorok. A legutóbbi elemzések, kutatások kimutatták, hogy…

2 óra telt el azóta...

Tudományosan bizonyították, hogy van, aki több FPS-t lát, mint az átlag

2024.04.02. – Hosszú évekig a 60 Hz-es LCD monitorok uralták a piacot. Ez azt jelenti,…

2 óra telt el azóta...

Az Intel már készül, nagyot szólhatnak az újgenerációs videokártyáik

2024.04.02. – Az Intel processzorokban hosszú évek óta találkozhatunk grafikus magokkal, ám ezek kifejezetten gyenge egységek…

3 óra telt el azóta...

Ezeket adja a prémium Call of Duty BlackCell Pass – Megéri megvenni?

2024.04.02. – A Call of Duty: Warzone és Modern Warfare II fejlesztői még a 2023-as…

3 óra telt el azóta...

Egy orosz hacker Switch-re portolja a Grand Theft Auto V-öt

2024.04.02. - Amikor előkerül az örökzöld téma, hogy PC-t, vagy konzolt vegyen az ember, előbbi…

5 óra telt el azóta...