Hivatalosan is bejelentették, hogy 2020-ban nem folytatódik a FIFA Global Series, a FIFA 20 esport versenye. A jelenlegi helyzetre való tekintettel nem tudnák sehol se megrendezni az eseményt, így az eWorld Cuppal együtt mind a két rendezvény hátralévő helyszíneit törölték.
A Top 100 versenyző között 350 ezer dollárt osztanak ki konzolonként, ami a Stage VI és a Playoff nyereményalapjából áll össze. Egy magyar is bekerült a legjobb 100 közé, méghozzá előkelő helyen a 23. pozícióban zárta molnargabo az idei évadot!
Sajnos nem mindenkinek volt ilyen szerencséje az idei sorozattal. Gabinho a FIFA 20-ban egyik eseményre se tudta kvalifikálni magát, emiatt pedig jelentősen elmaradt a pont vadászattól. Az események hiányával nem tudta megerősíteni helyét az Ajax esport részlegén. A lejáró szerződését nem hosszabbítja meg a holland óriás és június 30-tól újra szabadúszóként folytatja karrierjét. A FIFA-t nem hagyja abba, és tervei szerint rendszeresen élő közvetítésekkel fog jelentkezni.
Az esport szekciót azonban nem törli el teljesen az EA és a Global Series helyett egy nyári kupával zárja az évet. Egyelőre még kevés infónk van az eseményről. Annyit lehet tudni, hogy július 17-től, augusztus 9-ig tart majd és meghívásos tornákon keresztül zajlik majd a csata.
A teljes magyar rangsor az alábbi linken elérhető.
Te követted idén a versenyeket?
2024.04.02. - Amikor előkerül az örökzöld téma, hogy PC-t, vagy konzolt vegyen az ember, előbbi…
Gábor János 2024.04.02. - A Microsoft tesztel egy új, mesterséges intelligenciával működő chatbotot, ami a…
2024.04.02. –A Warzone Season 3 napokon belül elstartol. Ha minden gördülékenyen lezajlik, akkor már április 3-án,…
2024.04.02. - Az űrkutatás még mondhatjuk, hogy gyerekcipőben jár napjainkban is. Az első, emberrel történő…
Gábor János 2024.04.02. - A magunk részéről nem éreztük fontosnak, hogy április 1-jén kamu hírekkel…
2024.04.02. - Doom, Half-Life, Quake. A 90-es évek mozgalmas évtized volt az FPS játékok tekintetében,…