CS2

Érdekes CSGO tweet jelent meg, de vajon mit is jelent ez a szimbólum?

Mit jelenthet ez a szimbólum? A CSGO Perfect World Twitter oldalán jelent meg a következő kép, mely valami nagynak a leleplezését ígéri.

A Reddit közössége persze egyből rárepült a dologra. Az első kommentek rögtön a Source 2-vel kezdtek el mémelni, ami szerintem senki számára nem okoz meglepetést. A szimbólum, amit a képen láttok google fordítóval azt jelenti, hogy „adj fehéret”, aminél azért én rendesen összehúztam a szemöldököm. Szerencsére a komment szekcióba értelmesebb fordításokat is találunk. A 白给 angolul See the Light-nak értelmezhető, ami ugye magyarra fordítva az „lásd meg a fényt” takarja. Ez ugye annyit jelent, hogy valaminek a leleplezése. Egy másik értelmezésben ez a kép a népszerű kínai mémet rejti. Amikor egy körhöz semmit se adsz hozzá, és random meghalsz, akkor szokták ezt mondani a kínai CS:GO közösségbe, hogy „bai gei”.

Lehet, hogy ez valamilyen fajta ázsiai témájú ládát takarhat vagy esetleg skineket. Egyelőre semmilyen megerősített információ sincs azzal kapcsolatban, hogy pontosan mit is takar ez a kép. Persze akár a SoUrCe 2 megjelenését is vizionálhatja, hiszen a VALORANT június 1-én érkezik, és mindenki számára elérhető lesz. Ha a CS:GO nem lép valamit, akkor egy nagy adag játékosát is elveszítheti.

Szerinted mit jelent ez a szimbólum?

LEETeszteltük

Korábbi cikkek

Itt a játék, amiben egyesül a Starfield, a Star Citizen és a Sea of Thieves

Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…

9 óra telt el azóta...

Több milliárd, a Chrome inkognitó módjában gyűjtött adatot töröl a Google

Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…

10 óra telt el azóta...

Ezekkel a játékmódokkal startol a Warzone Season 3: itt a Rebirth Ranked

2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…

12 óra telt el azóta...

Sosem volt még ilyen olcsó hazánkban az RTX 4070 Super, de nem árt sietni

2024.04.03. – Az Nvidia 2024 januárjában jelentette be a "Super" kártyáit. A 4070 Super és…

12 óra telt el azóta...

Tovább nehezítik a Counter-Strike 2 skin cseréket, rengeteget kell várni

2024.04.03. – A Valve 2013 augusztusában élesítette a CS:GO Arms Deal nevet viselő frissítését. Talán akkor még…

12 óra telt el azóta...

Előbb érkezhet a PCIe 7.0, mint gondoltuk: ezért szólhat igazán nagyot

2024.04.03. – Manapság, ha a PCIe csatlakozó kerül szóba, akkor leginkább két szabvánnyal találkozhatnak a…

12 óra telt el azóta...