Fortnite

Vicces bugot találtak a Fortnite telefonfülkéivel kapcsolatban

Hiába a szezon eleje óta a játék részei a telefonfülkék, a közösség még így néhány héttel a zárás előtt is képes új dolgokra bukkanni. A fülkék nem sok rendeltetéssel vannak ellátva. Rejtekhelyként használhatóak a Henchmenek elől és segítenek az álcával zárt ládákat kinyitni.

A fülkék és így a hozzá köthető funkciók is jó eséllyel eltűnnek a harmadik szezon indulásakor, ami azt jelenti, hogy már csak néhány hétig játszhatunk álcázva.

A mai napig tartogatnak meglepetéseket a telefonfülkék

A iZicknezz nevű reddit felhasználó posztolta a következő videót, amiben azt mutatja be, mi történik, ha a fülkében kerülünk a földre a kör sebzése miatt. Lévén, hogy egy elég specifikus hibáról beszélünk, érthető, hogy eddig nem derült ki a furcsa bug létezése.

Úgy tűnik, ha a kör sebzése a telefonfülkében végez egy játékossal, annak a modellje egy imádkozó, vagy legalább is arra nagyon hasonlító pozíciót vesz fel. Ez után már hiába érkezik csapattárs segíteni, a bug a meccs végéig kihatással van a játékos fizikai alakjára.

Az ehhez hasonló, nem game-breaking bugok általában nem kerülnek kijavításra, hiszen rendkívül ritka az előfordulásuk és komolyabb gondot sem okoznak a játékban. A fülkék úgy is néhány héten belül eltűnnek, utána pedig jó eséllyel nem látjuk őket többet.

Ti esetleg belefutottatok már ebbe a hibába korábban?

LEETeszteltük

Korábbi cikkek

Egy orosz hacker Switch-re portolja a Grand Theft Auto V-öt

2024.04.02. - Amikor előkerül az örökzöld téma, hogy PC-t, vagy konzolt vegyen az ember, előbbi…

50 perc telt el azóta...

Ígéretes AI chatbotot fejleszt az Xbox – Segít, ha gond van a konzollal

Gábor János 2024.04.02. - A Microsoft tesztel egy új, mesterséges intelligenciával működő chatbotot, ami a…

50 perc telt el azóta...

„Kötelező” lesz mostantól Warzone-ban a csapatod mellé landolni

2024.04.02. –A Warzone Season 3 napokon belül elstartol. Ha minden gördülékenyen lezajlik, akkor már április 3-án,…

1 óra telt el azóta...

Űrszemét csapódhatott egy floridai házba – A NASA vizsgálódik

2024.04.02. - Az űrkutatás még mondhatjuk, hogy gyerekcipőben jár napjainkban is. Az első, emberrel történő…

2 óra telt el azóta...

Idén is sokan bevették: a legjobb nem csak gamer áprilisi tréfák 2024-ben

Gábor János 2024.04.02. - A magunk részéről nem éreztük fontosnak, hogy április 1-jén kamu hírekkel…

2 óra telt el azóta...

Egy elfeledett 90-es évekbeli FPS shooter most komoly frissítést kap

2024.04.02. - Doom, Half-Life, Quake. A 90-es évek mozgalmas évtized volt az FPS játékok tekintetében,…

3 óra telt el azóta...