Rendszeresen számolunk be róla, hogy milyen, a játékot teljesen játszhatatlanná tevő hibák buknak ki a FIFA 20-ban. Közben sajnos az EA hozzáállása nem javul, a kommunikációjuk a nullával egyenlő és javítani sem akaródzik nekik a hibákat.
Május első hetében írtunk nektek az akkori 5GB-os frissítésről, ami kvázi semmit nem csinált a játékkal a rengeteg tárhelyért cserében sem. Ugyan bekerült a kódba egy kapcsolati állapotot monitorozó funkció, ettől viszont nem lesz jobb a játék és még csak nem is elérhető mindenki számára.
Rengeteg panasz érkezik a játékosoktól arra, hogy a Weekend League-ben egyszerűen képtelenek olykor meccset nyerni, akár 6-7 találkozó is eltelik úgy, hogy a labda közelében nincsenek. Ez persze betudható a rossz formának is, amikor viszont ez rendszeressé válik, ott valami nem stimmel.
A matt-147 nevű felhasználó töltötte fel a következő képet a Redditre, amin jól látszik, hogy teljesen más szintű játékosok ellen sorolta össze a játék.
Matt 27-0-ban volt, mikor a fent látható 3 ellenfelét megkapta, így pedig nem meglepetés, hogy meg is szerezte a 30-0-ás hétvégét. Régen ez nagy számnak számított volna, mostanság azonban példátlanul sokan érik el, lassan teljesen elértéktelenedik.
Az EA-nek sürgősen lépnie kell az üggyel kapcsolatban, másképp a Weekend League is az értelmét veszti kompetitív szempontból. A gyenge játékosok pofozózsáknak vannak használva, míg a jobbak simán 30-0-ba rakják magukat.
Nektek volt hasonló negatív vagy pozitív tapasztalatotok a Weekend League-ban az elmúlt időszakban?
Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…
Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…
2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…
2024.04.03. – Az Nvidia 2024 januárjában jelentette be a "Super" kártyáit. A 4070 Super és…
2024.04.03. – A Valve 2013 augusztusában élesítette a CS:GO Arms Deal nevet viselő frissítését. Talán akkor még…
2024.04.03. – Manapság, ha a PCIe csatlakozó kerül szóba, akkor leginkább két szabvánnyal találkozhatnak a…