Életmód

Kína betiltaná a közös online játékot és chatet a külföldiekkel

Bizonyára ti is hallottatok már róla, hogy Kínában milyen komoly cenzúra uralkodik a videojátékokra vonatkozóan. Évente csekély számban engedélyeznek például külföldi játékokat, nem igazán lehet konzolokat venni. Vagy épp –ha szükséges- betiltanak bizonyos címeket.

Bár az utóbbi időben történetek enyhítések, például megjelenhetett a Switch kínai változata. Illetve létrejött a kínai Steam, ahol a játékfelhozatal igen csekély. Ezzel szemben tiltólistára került például a mostanában igen népszerű Animal Crossing című Switch játék az országban.

A Kínai Kommunista Párt most úgy tűnik, szeretné bővíteni a cenzúrát olyan módon, hogy leválasztaná a kínai játékosokat a külföldi játékosoktól – írja a Taiwan News. Azok tehát, akik nem Kínában játszanak online játékot, nem tudnának együtt játszani és kommunikálni játékon belül azokkal, akik külföldön élnek.

Kép forrása: Youtube

Április 10-én az Animal Crossing közösségi funkciókkal rendelkező játékot betiltották, köszönhetően Joshua Wongnak, aki a játékon belül kiállt Hongkong függetlensége mellett és bírálta a kínai kormányt. Számos más játékot is találtak, melyben a játékosok kritikát fogalmaztak meg és olyan tartalmat készítettek, amivel a politikai vezetést bírálták.

A Taiwan News újságírója szerint a kormány úgy látja, hogy az online multiplayer játékok lehetővé teszik, hogy az emberek felügyelet nélkül szocializálódjanak. Állítólag most készül a törvényjavaslat, amivel az online videojátékok világát cenzúráznák. Sőt megtiltanák a játékosoknak, hogy elérjék benne a külföldi játékosokat.

Ezzel együtt szeretnék megfigyelés alatt tartani az egyjátékos online játékokat is, miután Kínában új névmechanizmust vezettek be.

A játékokban is csak a valódi nevet lehet használni.

A dolognak egyébként köze van a koronavírus-járvány kitörésének kezeléséhez is. A kínai vezetés bármennyire is szerette volna elhallgattatni a külföldi kritikákat a járvány kezeléséről, nem jártak sikerrel. Joshua Wong ezt is firtatta az Animal Crossing-ban, így a tervezet célja valószínűleg az, hogy a kínaiak ne találkozzanak a külföldi véleményekkel arról, hogy hogyan kezelték a víruskitörés helyzetét.

Nemrégiben ugye a fiatalok védelmében ismét korlátozva lett, hogy a fiatalok hány órát és mikor játszhatnak játékokkal. Valószínűleg ebben is lesznek szigorítások a fiatalok védelme és videojáték-függőség visszaszorítása érdekében.

Persze egyelőre nem tudjuk, hogy mennyire igaz a fenti terv, hiszen nem tudjuk, hogy a Taiwan News mennyire tekinthető hiteles forrásnak. Érdekes ugyanakkor, hogy a koronavírus-járványnak ilyen óriási hatása van a videojáték-piacra.

Szerinted mivel járna, ha nem lehetne együtt játszani a kínaiakkal a jövőben?

DV

Korábbi cikkek

Sötét fordulattal folytatódik az egyik legérdekesebb Star Wars-sorozat

Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…

6 óra telt el azóta...

A San Andreas fejlesztője 20 év után rántotta le a leplet a játék egy vicces titkáról

Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…

7 óra telt el azóta...

Úgy tűnik, hogy a 2024-es Call of Duty még a loadoutokon is alakít

2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…

8 óra telt el azóta...

Érkeznek az új AMD CPU-k, a régi alaplapok tulajdonosai is örülhetnek

2024.04.04. – Az AMD Zen 5 processzorairól egyre több friss információ érkezett március utolsó napjaiban.…

8 óra telt el azóta...

Kevés FPS-ed van Counter-Strike 2-ben? – Nem nálad van a baj

2024.04.04. – Március 31-én ért véget a Counter-Strike 2 első, hivatalos eseménye, a Major. Koppenhága adott otthont…

8 óra telt el azóta...

Több szinten is megújulhat az iPhone 16: így néznek majd ki a telefonok

2024.04.04. – Az elmúlt időszakban több információ is érkezett az Apple iPhone 16 és 16 Pro telefonjaival…

9 óra telt el azóta...