Overwatch

Ez most hiba, vagy rejtett buff? – Torbjörn turretje a hőssel együtt erősödik

Normális esetben Torbjörn turretje egyenletesen 14-et sebez másodpercenként. A legújabb frissítés óta azonban történt valami a löveggel, a mérések szerint képesek vagyunk buffolni a sebzését.

Egészen pontosan, jelenleg minden olyan buff kihat a turretre is, ami Torbjörnt érinti. Mercy sebzés növelése, Ana ultija, vagy éppen Orisa is képes rá, hogy feljebb nyomja a 14-es DPS értéket.

A kísérlet elvégzése tökéletesen mutatja, mire képes ez az újdonság.

Úgy viszi le pillanatok alatt egy Roadhog fullos életét, hogy rossz nézni. A sebzés növeléssel 4.2 másodperc alatt teljesen kiszedi.

 

Azt egyelőre nem tudni, hogy szándékos változásról, vagy hibáról beszélünk-e, de jó eséllyel utóbbi lesz a nyerő. Ilyen változást ugyanis nem szokás szó nélkül hagynia a fejlesztőknek, így hamarosan érkezhet a hotfix és a hivatalos állásfoglalás a Blizzardtól. Ennek fényében most már biztos, hogy nem sikerült túl fényesre a legutóbbi Update. Reinhardt hibája után most itt ez a Torbjörn bug, előre félünk, hogy mi lesz a következő.

Ha tehát a szokásosnál több Torbjörn érkezik a meccseken, most már legalább tudjátok, miért van. És azt is, hogy érdemes lesz vigyázni azzal a turettel, főleg ha van egy sebzést növelni képes karakter is az ellenfél compjában.

DV

Korábbi cikkek

Idén is sokan bevették – A legjobb nem csak gamer április tréfák 2024-ben

Gábor János 2024.04.02. - A magunk részéről nem éreztük fontosnak, hogy április 1-jén kamu hírekkel…

40 másodperc telt el azóta...

Egy elfeledett 90-es évekbeli FPS shooter most komoly frissítést kap

2024.04.02. - Doom, Half-Life, Quake. A 90-es évek mozgalmas évtized volt az FPS játékok tekintetében,…

41 perc telt el azóta...

Így nézd meg, hogy a Windows 10 / 11 hány pontot ad a gépedre

2024.04.02. –A legtöbb PC felhasználó örömszerzés céljából állítja össze az éppen aktuális számítógépet. Az emberekben azonban…

1 óra telt el azóta...

Nagyobb eséllyel lesz beteg, aki kocsma, vagy étterem mellett lakik

2024.04.02. - Mind tudjuk, hogy mennyire fontos az egészséges étkezés. Fontos, hogy minden, az egészséges…

2 óra telt el azóta...

Horrorjátékok is búcsúznak az Xbox Game Pass kínálatából áprilisban

2024.04.02. - Miközben minden Xbox Game Pass előfizető nagyon várja már az érkező játékok bejelentését,…

2 óra telt el azóta...

Legrosszabbkor merül a kontroller? Az Xbox megoldhatja a problémát

Gábor János 2024.04.02. - Te is rendszeresen úgy jársz, hogy várod a nap végét, amikor…

3 óra telt el azóta...