Gaming

Akciófigyelő: Épp hatalmas South Park leárazás tombol a Steamen

Trey Parker és Matt Stone már beírta magát a történelembe a South Park televíziós sorozatával, a PC-ket viszont 2014-ben a The Stick of Truth című játékkal hódították meg, ami azóta is töretlen népszerűségnek örvend. Erről egyrészt a készítőcsapat tehet, hiszen az Obsidianra bízták Trey Parkerék, akiknek az olyan klasszikusokat köszönhetünk, mint a  Neverwinter Nights 2, a Fallout: New Vegas vagy az épp nemrég megjelent The Outer Worlds.

 

A The Stick of Truth sikereiről 29,99 eurós ára is árulkodik, ami most 90%-os akcióban elérhető, így mindössze 2,99 euróért, azaz ezer forintért hozhatjuk el ezt a remek játékot.

Nem mindennapi akció

2017-ben megérkezett a játék folytatása, a The Fractured but Whole, amit még mindig 59,99 euróért árulnak a Steam áruházában, ám ez is kapott egy laza 90%-os akciót, így mindössze 6 eurót kell kifizetnünk érte, ha ki szeretnénk próbálni a játékot.

Nem kérdés, hogy ennyit megér-e a játék

A két játékot csomagban is megvásárolhatjuk, így 91%-os kedvezményt kapunk, azaz a 90 euró helyett mindössze 8,09 eurót, azaz 2 700 Ft-ot kell kifizetnünk, ami meglehetősen baráti.

Nem érdemes várni, ugyanis az akció mindössze ma délutánig tart!

DV

Korábbi cikkek

Egy orosz hacker Switch-re portolja a Grand Theft Auto V-öt

2024.04.02. - Amikor előkerül az örökzöld téma, hogy PC-t, vagy konzolt vegyen az ember, előbbi…

2 óra telt el azóta...

Ígéretes AI chatbotot fejleszt az Xbox – Segít, ha gond van a konzollal

Gábor János 2024.04.02. - A Microsoft tesztel egy új, mesterséges intelligenciával működő chatbotot, ami a…

2 óra telt el azóta...

„Kötelező” lesz mostantól Warzone-ban a csapatod mellé landolni

2024.04.02. –A Warzone Season 3 napokon belül elstartol. Ha minden gördülékenyen lezajlik, akkor már április 3-án,…

2 óra telt el azóta...

Űrszemét csapódhatott egy floridai házba – A NASA vizsgálódik

2024.04.02. - Az űrkutatás még mondhatjuk, hogy gyerekcipőben jár napjainkban is. Az első, emberrel történő…

3 óra telt el azóta...

Idén is sokan bevették: a legjobb nem csak gamer áprilisi tréfák 2024-ben

Gábor János 2024.04.02. - A magunk részéről nem éreztük fontosnak, hogy április 1-jén kamu hírekkel…

3 óra telt el azóta...

Egy elfeledett 90-es évekbeli FPS shooter most komoly frissítést kap

2024.04.02. - Doom, Half-Life, Quake. A 90-es évek mozgalmas évtized volt az FPS játékok tekintetében,…

4 óra telt el azóta...