Lehetséges, hogy mégis indokolt a 10.3-as ciklusba tervezett Akali nerf érkezése. A nagyobb League of Legends bajnokságokban például még mindig kerülik a csapatok.

Hamarosan az éles szerverekre is megérkezik a 10.3-as ciklus, amibe ezúttal több nerfet tuszkolt a kiadó, mint erősítést. Az egyensúlyt tehát egy masszív gyengítéshullámmal tervezik elérni, többek között Akali esetében is.

Rendesen meg fogják változtatni a karaktert, a Q képessége több Energy-be fog kerülni, a W-vel létrehozott füst csak rövid ideig ad majd bónusz mozgási sebességet, az ultijának mechanikája pedig teljesen megváltozik.

Utóbbi talán a legérdekesebb módosítás, a szabad használat helyett az R első castját a 10.3-tól kezdve csak ellenséges hősökön használhatjuk. Vagyis jövő héttől kezdve nem ugrándozhatunk vele át a falakon, vagy menekülhetünk el, hacsak nincs valaki hatótávon belül az ellenféltől.

Sokan túlságosan erős változásnak érzik mindezt, s talán a W esetében kicsit tényleg túllőtt a célon a fejlesztőcsapat. A 10.3-as Akalinak már nem sok köze lesz az anno frissen megjelent Rework verziójához. Ám pontosan ez a terve a Riot Games-nek, ugyanis a profik esetében még mindig az egyik legerősebb karakternek számít.

A 2020-as LEC és LCS szezonban például eddig minden egyes mérkőzésen tiltották őt a játékosok.

Tavaly sem volt sokkal jobb a helyzet, a világbajnokság harmadik legtöbbet tiltott hőse volt. Kíváncsian várjuk, hogy az új iteráció milyen irányba lendíti Akalit. Egy biztos, az elején biztosan nem lesz annyira sikeres a hős, mint eddig, elvégre bőven lesz mihez hozzászokni.

https://www.facebook.com/groups/lolhungary/

×