Ahogyan tegnap beszámoltunk róla, a hajnali karbantartás sikerrel zárult, így már az éles szerveren is élvezhetjük a 6.1-es frissítés adta újdonságokat. A change log azóta is változatlan, viszont aki nem követte a teszt szerver újításait, annak összefoglaltuk röviden a most megjelent változásokat:
A teljes listát itt találjátok
A frissítéssel egyetemben kezdetét vette a 6. szezon, ami új Survivor Pass-t és ezzel együtt rengeteg új skint takar. Továbbá elkezdték az 5. szezon után járó skinek kiosztását. Ezt a rendszer több hullámban osztja ki, szóval akár 2 nap is lehet, mire mindenki megkapja.
Noha a fejlesztők megígérték, hogy Karakin loot spawnját átdolgozzák, erről egyelőre semmilyen információt nem osztottak meg. A patch notes nem változott és Twitteren sem jelezték, hogy javítottak volna a looton. Így erre egyelőre még várni kell, de remélhetőleg pár napon belül ez is megérkezik.
Aki szeretne felkészülni, az nézzen szét a korábbi cikkeink között, de figyelmetekbe ajánljuk Karakin prémium loot és alagúttérképét, illetve a 6.1-es update teljes leírását is.
A frissítés mérete: ~7,9 GB
Jó játékot kívánunk mindenkinek!
A fejlesztők Twitteren közölték, hogy továbbra is dolgoznak a loot javításán. Egyelőre még nem tűztek mellé időpontot. Az biztos, hogy a következő frissítéssel érkezik a javítás.
Bódi Dániel 2024.04.01. - Nem mintha eddig lehetett volna okunk a panaszra, de úgy tűnik…
2024.04.01. - Nagyon régóta megy a vita az FPS játékok körül, hogy kontrollerrel vagy billentyűzettel…
2024.04.01. - Hogy egy kicsit kontextusba helyezzük a dolgokat, a Discord 2015-ös indulása óta azt…
Gábor János 2024.04.01. - Poénnak gondolták a felhasználók azt, hogy a Google e-mail szolgáltatást indít,…
Gábor János 2024.04.01. - Azzal a könnyed felütéssel népszerűsíti új, összehasonlító aloldalát az Apple, hogy…
2024.04.01. - A Warzone és Modern Warfare III soron következő szezonjától már csak néhány nap…