Már korábban is írtunk arról, hogy a N’Zoth rémképei címre keresztelt, 8.3-as frissítés tesztszerverén adatbányászok kiszedték, hogy minden fajhoz készültek Death Knight modellek. A tesztfolyamat során még több apróság is kiderült, például hogy az összes Death Knight modell szeme animációt kap, stb.
Természetesen amikor a BlizzConon bejelentették a következő kiegészítőt, annak előzeteséből hamar egyértelművé vált, hogy miért érkezik ilyen nagy frissítés a Lich King szolgáihoz. Tekintve, hogy a Shadowlands teljesen a Warcraft világának túlvilágán játszódik, és azzal kezdődik, hogy Sylvanas elpusztítja a Lich King sisakját, a Helm of Dominationt, sejthető volt, hogy újra figyelmet kap ez a kaszt.
Most egy Blizzard oldalbejegyzésből végre hivatalossá vált a hír, hogy a Wrath of the Lich King kiegészítő óta bekerült fajok mikor és milyen feltételekkel indíthatnak Death Knight karaktert.
Január 15-ével érkezik a frissítés, innentől kezdve lesz elérhető a lehetőség, ám ehhez szükséges lesz a következő kiegészítő előrendelése. Ezt a Blizzard Battle.net shopjában ezen a linken tehetitek meg, 39.99 dollárotokba (azaz nagyjából 12 ezer forintotokba) fog kerülni.
Innentől kezdve értelemszerűen teljesíteni kell az Allied fajok feltételeit, ezek minden esetben nagyjából ugyanúgy zajlanak: az adott közösséggel exalted reputation-re lesz szükségetek, utána pedig egy küldetéssorozatot kell teljesítenetek. Természetesen a Pandaren fajhoz nincs szükség semmilyen előfeltételre.
További újdonság, hogy a lore szempontjából is tisztázzák az új Death Knightokat. Akik az új fajok tagjaiként indítanak ilyen karaktert, Bolvar szolgáiként ébrednek, Icecrownban, és teljesen új kezdőrégiót és kezdő élményt kapnak majd. A korábbi fajok tagjai viszont ez után is ugyanúgy még Arthas „uralkodása” alatt ébrednek, Acherusban, az Ebon Holdban. Szóval még azoknak is, akiknek már van Death Knightjuk, érdemes lesz kipróbálni az új kezdőrégiót!
Arról nem is beszélve, hogy esélyes, hogy az új kiegészítőről is kaphatunk új információkat a kezdőküldetések során, hiszen ezek már az új történet részét képezik.
2024.04.02. – Április harmadikán élesedik a Warzone és Modern Warfare III legújabb frissítése. Nem csak egy…
2024.04.02. – Az elmúlt időszakban aranykorukat élik a gamer monitorok. A legutóbbi elemzések, kutatások kimutatták, hogy…
2024.04.02. – Hosszú évekig a 60 Hz-es LCD monitorok uralták a piacot. Ez azt jelenti,…
2024.04.02. – Az Intel processzorokban hosszú évek óta találkozhatunk grafikus magokkal, ám ezek kifejezetten gyenge egységek…
2024.04.02. – A Call of Duty: Warzone és Modern Warfare II fejlesztői még a 2023-as…
2024.04.02. - Amikor előkerül az örökzöld téma, hogy PC-t, vagy konzolt vegyen az ember, előbbi…