A forrásfájlok szerint idén sem marad majd el a Fortnite-on belüli újévi esemény. Legelőször 2017-ben élvezhették a játékosok a battle royale sziget fölé lőtt tűzijátékot, majd a közösség legnagyobb örömére mindezt 2018-ban is megismételte az Epic Games.
S most úgy fest, az idei évben sem maradhat el a fesztivál hangulat!
Lucas7yoshi bele is ásta magát a kliensbe, hogy kiderítse, egészen pontosan mire is lehet majd számítani december 31-én éjjel. Mint kiderült, a forrásfájlok alapján nem lesz sok különbség a tavalyi és az idei esemény között, legalábbis aszerint ami jelenleg elérhető.
Újévi Outfit nem érkezett még a kliensbe, cserébe két Wrap is megtalálható a forrásfájlok között ebben a témában. Lesz, akinek mindkettő újdonság, de olyan is előfordulhat, hogy valaki az egyiket már használja, ugyanis a kettő előkerült „csomagolásból” az egyik a Winterfest esemény keretein belül szerezhető meg.
A másik, a Star Party, pedig valószínűleg azok számára lesz majd elérhető, akik részt vesznek a Fortnite-ban megrendezésre kerülő tűzijátékon.
Sajnos nem tűnik valami acélos játékbeli eseménynek az újévi ünnepség, de egy ilyen minőségű Winterfest után véleményem szerint nincs ezzel gond.
2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…
2024.02.02. - Nagyon meg lennék lepve, ha 2024-ben még magyaráznom kellene, mi is az a…
Gábor János 2024.02.02. - Nem leszel tőlük rögtön a Végzet Asszonya, vagy a Nők Bálványa,…
0224.02.02. - Persze még nagyon messze vagyunk attól, hogy a Sony terveit megvalósulni lássuk, egyes…
2024.02.02. - Manapság, amikor a videokártya és hardver piac kezd kicsit helyreállni, sokszor előkerül az…
2024.02.02. - Tudom, hogy ez egyeseknek furcsa lehet, de még mindig nagyon sokan használnak Windows…