A Cloud9 300 millió forintot költött az új csapatra, majd felbomlottak
Flusha és Golden csak a jéghegy csúcsai voltak a Major győzelem utáni költekezések során.
Flusha és Golden csak a jéghegy csúcsai voltak a Major győzelem utáni költekezések során.
Flusha és Golden csak a jéghegy csúcsai voltak a Major győzelem utáni költekezések során.
Szomorú történet a C9 sztorija, akik egy Major győzelem után a teljes enyészettel lettek egyenlővé. 2018 januárjában Bostonban értek fel a csúcsra, ahol a Stewie2k, tarik, Skadoodle, autimatic és RUSH alkotta ötös az első észak-amerikai Major győztes csapattá váltak.
Kezdésként Skadoodle visszavonult, majd visszatért. Ezek után Stewie helyére FNS érkezett, majd egy hónapon belül le is lépett. A helyére érkezett STYKO, majd tarik távozása után Golden. Jött még egy flusha-Skadoodle csere, majd beindult az igazi daráló.
Az ezt követő egy évben ugyanis leigazolták kioShiMát, Zellsis-t, Rambót, vice-ot, cajunb-t, daps-t, koostát, TenZ-t, mixwellt, JamezIRL-t és Subrozát.
A teljes káosznak már előre látható volt, hogy semmi eredménye nem lesz, a Cloud9 december elején fel is oszlott.
A csapat tulajdonosa pedig most már elárulta, mennyibe fájt neki ez a rengeteg játékos egy év alatt:
Via reddit comments, Jack Etienne says that Cloud9 has paid over $1m+ in buyouts for its CSGO team. Of note, he says the team paid “substantial buyouts” for Flusha, Golden, and Mixwell.
He also notes that internal team politics is what instigated a “full team reset.”
— Ryan @ Frag 14 (@RyanAtRBM) December 12, 2019
Flusha, Golden és mixwell voltak tehát a legdrágábbak, de a Major győzelem óta vásárolt 13 (!) játékos összesen 1 millió dollárba fájt. Szomorú, hogy ilyen pénzek árán se tudtak normális csapatot építeni, és hagyták szétszéledni a Major győztes lineupot.