Úgy tűnik mégsem áll meg a fejlődés.

A PUBG Corp. az utóbbi időben nem volt túl kommunikatív az új pályák megjelenésével kapcsolatban, egészen idáig. Most ugyanis a PUBG stúdió igazgatója, Brian Corrigan – vagy ahogy a legtöbben ismerik, genexp – hintett el némi új információt a pályákkal kapcsolatban:

„Be kell majd szereznem pár új szöget jövőre”

Rövid, de annál sokat mondóbb üzenet, főleg a hozzá tartozó képpel. Az új szögek ugyanis egyértelműen az új mapok metaforái, genexp burkoltan ugyan, de azt mondja: „jövőre felkerül erre a falra még pár pálya.” Fontos még kihangsúlyozni a többes számot, ezek szerint ugyanis nem is egy, de legalább 2 új mapot tervez 2020-ra a PUBG Corp. Igazi jó hírek így az év végén!

Emellett úgy fest tehát, hogy idén már nem készülnek új pályával a fejlesztők, ami sajnos nem túl meglepő, hiszen az utóbbi időben még csak pletykát sem hallottunk hasonlókról. Vadiúj pálya egyébként nem is érkezett egész évben, hiszen Vikendit még 2018 év végén adták ki, 2019-ben pedig inkább a meglévő pályákat alakították át a játékosok igényeihez mérten.

Hiába próbálkoztak, a játékosok többsége utálja Vikendit

Erangelt sikerült ismét megszerettetni a játékosokkal, viszont ez már nem mondható el a Vikendiről, ami továbbra is a PUBG egyik legnépszerűtlenebb pályája. Kíváncsian várjuk, hogy jövőre mivel rukkolnak elő és hogy Brendan Greene csapata elkészül-e az új projektjével.

https://www.facebook.com/groups/pubghunkozosseg/

×