Ilyenkor év végén több cég és szervezet indít jótékonysági gyűjtést, vagy a rászorulók megsegítésére, vagy valamilyen nagyobb cél érdekében. Az online játékportál, a Big Fish idén ezzel szemben olyan kezdeményezést indított, aminek során egyetlen centet sem kért a felhasználóktól. Csupán közös játékra invitálta a közösséget.
A Big Fish, miközben 225 ezer dolláros összeget adományozott a Nemzeti Mellrák Alapítványnak, a játékosbázist is bevonta a kampányba. Az üzleti modell teljesen más, mint amit eddig megszokhattunk. Ahelyett, hogy pénzt kérnek a közösségtől, inkább arra kérik őket, hogy a kezdeményezést elismerve, együtt/egymás ellen játszanak a játékaikkal.
Az oldal több összesen 7 játékában indult közösségi kihívás, melynek lényege, hogy minél többet játszanak a játékokkal. A free-to-play játékosok ezzel játékon belüli jutalmakat is szerezhettek.
„A játékosaink többsége nő, az évek során pedig sokan megosztottak történeteket arról, hogy a játékaink minként segítettek nekik a nehéz időkben, mint a rákkezelés, vagy a gyógyulás. Az volt a célunk, hogy értelmes célt építsünk a játékokba” – mondta Jeff Karp, a Big Fish elnöke a Polygonnak.
A Big Fish online játékai közt olyan címek szerepelnek, mint a Toy Story Drop, a Cooking Craze és a Big Fish Casino. A legtöbben pedig a Decurse című fantasy RPG-vel játszottak.
„A Decurse játékosok hozzászoktak ahhoz, hogy együtt dolgozzanak a nagyobb közösségi célokért, miközben előre haladnak a játékban. Ez valószínűleg sokat segített ebben” – mondta Karp.
A jótékonysági felhívást egyébként az Big Fish alkalmazottai találták ki.
„Az egyik munkatársunk ötlete az volt, hogy egy játékon belül hozzunk létre egy eventet. Amikor szóba került a jótékonysági program ötlete, amely az emlőrákra hívja fel a figyelmet, egyre több munkatásunk csatlakozott.”
A Big Fish célja mindezzel az volt, hogy olyan a játékokkal ne csak élményt adjanak a felhasználóknak, de egyesítsék őket egy olyan ügy köré, amely sokak számára fontos probléma. Ez a közösségről és annak hatásáról szól.
„Sok játékos osztotta meg a történetét, és nagyszerű volt látni, hogy a játékosok miként támogatják és ösztönzik egymást” – tette hozzá Karp.
2024.02.08. - Már majdnem egy éve, hogy megjelent a nyílt világú, Harry Potter univerzumban játszódó…
2024.02.08. - Sajnos néha előfordul, hogy bármennyire is szeretnének a cégek fejlődni és versenyhelyzetben maradni…
Gábor János 2024.02.08. - Olyan óriási virtuális kijelzőt kanyarít eléd az Apple Vision Pro, mint…
2024.02.08. - Akár végigjátszottad már a Marvel's Spider-Man 2-t PlayStation 5 konzolodon, akár nem, érdemes…
Gábor János 2024.02.08. - A filmes cégóriás beszáll az Epic Gamesbe, ráadásul nem is akármekkora…
2024.02.07. – Február hetedikén hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III második,…