Nemrég a Newzoo módosította korábbi előrejelzését, miszerint a globális játékpiac bevételei meghaladják a 150 milliárd dollárt.

A Newzoo szerint mégsem lesz akkora a 2019-es játékpiac globális bevétele, mint korábban jósolták. Korábbi becslések szerint a bevételek elérhetik a 152,1 milliárdot. Ezt most módosították. Az új előrejelzés szerint az összbevétel 148,8 milliárdot ér majd el 2019-ben. Ez még mindig +7,5 százalékos növekedés az előző évhez képest. A változtatást egyébként több mint 100 állami vállalat pénzügyi elemzése és a piaci fejlemények alakulása indokolta.

Az egyik legfontosabb szegmens volt, hogy a konzoljátékok kiadása lelassult. Becslések szerint a konzoljátékok 47,9 milliárd dollár helyett 45,3 milliárdot érhetnek el, de kis mértékben kevesebbre becsülik a PC és mobiljátékok bevételeit is. A PC piac várhatóan eléri a 35,3 milliárdot, míg a mobil a 68,2 milliárdot. Persze az előző évhez képest még így is növekedést mutat minden szegmens, de mégsem lesz akkora a globális bevétel, mint korábban jósolták.

Kép forrása: Newzoo

A Newzoo szerint az egyik fő ok, hogy a konzolbevételek növekedése lelassult, ami a nyugati piacra hat leginkább. A számítások szerint 2018 rekord időszak volt a konzolpiac számára (+26,6 százalékos évi növekedéssel). Ennek persze több oka is volt: erősödött a battle royale trend, számos korábbi generációs játék jelent meg felújított formában, és a Nintendo Switch is folyamatos sikereket ért el.

Lehetett tudni, hogy a lassulás valamikor beindul a következő generációs konzolok bejelentésével, ugyanakkor ez hamarabb megtörtént, mint várták. Az új konzolok munkálatai csökkentették a konzoljátékokra fordított befektetéseket. Közben a Fortnite és a PUBG népszerűségének csökkenése is visszavetette a bevételeket. Arról nem is beszélve, hogy a konzolpiac átalakuláson megy keresztül, sőt lassan megjelennek a felhőalapú játékszolgáltatások is, melyeket elgondolkodtatják a konzoltulajdonosokat, hogy új platformokat próbáljanak ki.

Kép forrása: Newzoo

Bár korábban azt gondolták, hogy az elmúlt években hozott videojáték-szabályozás visszaveti majd a kínai játékpiac növekedését, ez nem történ meg. A Newzoo szerint Kína továbbra is az legnagyobb játékpiac birtokosa.

Becslések szerint a videojáték-piac bevételei 2022-re a 189 milliárd dollárt is elérhetik, aminek jelentős, 80 százalékát teszik majd ki a konzol-és a mobiljátékok. A teljes elemzés elolvasható a Newzoo oldalán.

×