Korábban már voltak rá utalások, hogy a Sims 4-ben karaktereinket egyetemre küldhetjük, most megjött a hivatalos bejelentés és egy előzetes is.

Miről szól az egyetem, ha nem a tanulásról? Na, ha ez tényleg így lenne, valószínűleg nem került volna be az oktatás a Sims-be, viszont az egyetemi élet annyi izgalmat, annyi közösségi élményt tartogat, hogy nem maradhatott ki a játékból.

Most végre hivatalosan is bejelentették a Discover University bővítést, melyhez egy hangulatos előzetes is jár, bizonyítva, hogy milyen menő lesz karaktereinket suliba járatni – írja a PCGamer.

 

A játékban ráadásul több egyetem közül is lehet választani, lehetünk akár bentlakásosok is, lehet bicajjal suliba járni, na és persze egyetemi bulikba menni, ismerkedni stb. Az szakok között van biológia, informatika stb. Az egyetemi évek alatt megtanulják, hogyan kell robotot építeni, aminek nyilván nagy haszna lesz életben. Vannak egyetemi klubok és titkos társaságok is.

A The Sims 4: Discover University november 15-én jelenik meg.

×