Esports

Egy szerzetesekből álló csapat nyerte a Khon Kaen Egyetem Nong Khai esport versenyét

A Speed Drifters esport bajnokságot a thaiföldi Khon Kaen University tartotta augusztus 15-18 között. A versenyre a Balee Sathit Suksa gimnázium tanulói is neveztek, akik győzelmére senki sem számított. A fiatalok mind szerzetesnek tanulnak, így tradicionális dharma viseletben jelentek meg és abban játszottak az esemény során.

A szerzetesnek tanuló diákok heti 20 órában foglalkoznak vallásukkal és a fennmaradó időben, mint minden más tinédzser iskolába járnak és olyan hobbit űznek, amihez kedvük van. A játékot az informatika órán ismerték meg és szabadidejükben gyakorolták. Az interneten persze azonnal voltak, akik ellenezték a csapat öltözetét annak ellenére, hogy nem egy publikus eseményen vettek részt.

A szerzetesek vezető tanára nyilatkozott az esetről – „A tanítványaim még csak gyerekek, az emberek hajlamosak elfelejteni, hogy még szükségük van fejlődésre és arra, hogy megismerjék önmagukat. Szerettek volna nevezni, így megadtuk nekik a lehetőséget. De nem számítottunk arra, hogy meg is nyerik.”

 

katona.boldizsar

Korábbi cikkek

Ezeket a játékmódokat hozta el a Warzone Season 2

2024.02.07. – Február hetedikén hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III második,…

4 óra telt el azóta...

Pillanatok alatt feltörhető a Windows védelme – Nincs is rá megoldás?

2024.02.07. - A Windows éppen 17 éve, 2007 januárjának végén mutatta be a BitLocker nevet…

5 óra telt el azóta...

Több szinten is átalakult a Counter-Strike 2 füstje – Erre számíthatsz

2024.02.07. - A Counter-Strike 2 rajongók végre kicsit fellélegezhettek, hiszen február hetedikén új frissítésre ébredhettek.…

5 óra telt el azóta...

Pofátlanul jó áron húzhatod most be ezt a 144 Hz-es gamer monitort

2024.02.07. - Az elmúlt években minden máshoz hasonlóan a gamer monitorok piaca is átrendeződött. Míg…

5 óra telt el azóta...

Közel 20 Warzone fegyvert érintenek a Season 2 nerfek, buffok – Itt a lista

2024.02.07. - A Warzone játékosok több mint két hónapja élvezhették már a Modern Warfare III…

7 óra telt el azóta...

Hamarosan jelölni fogja a kamu AI képeket a Facebook és az Insta

2024.02.07. - Manapság már minden napra jut egy meghökkentő AI-sztori. A mesterséges intelligencia őrült gyorsasággal…

8 óra telt el azóta...