Adam Driver egyik legismertebb szerepe a legújabb Star Wars filmekben megformált Kylo Ren. A színész tehetsége mégsem itt nyilvánult meg a legjobban. Ha a valódi Adam Drivert akarjuk látni, érdemes egy kicsit mélyebbre ásni. Filmográfiája tíz éve alatt több olyan projektben vett részt, ahol megcsillogtathatta tudását. Nem kell azonban a kezdetekig visszamenni, idei filmjei között is akadnak gyöngyszemek.
2019 májusában feltűnt Jim Jarmusch zombi-fantasyjában, a The Dead Don’t Die-ban, a Netflix pedig egy érzelmesebb szerepben hozta el nekünk a Marriage Story-ban Scarlett Johansson oldalán. Driver az Amazon jóvoltából novemberben újabb oldalát mutathatja meg a nézőknek a The Reportban. Scott Z. Burns filmje Adam Driver, Jon Hamm, Annette Bening és Michael C. Hall főszereplésével az újkori amerikai történelem egyik legmegrázóbb eseményéhez repíti vissza a nézőket, 2001 szeptemberébe.
A színész Daniel Jones szerepében tűnik majd fel a történetben, akit Dianne Feinstein (Annette Bening) kér fel egy rejtélyes kihallgatás részleteinek kivizsgálására.
A filmet a Sundance Filmfesztivál közönsége már láthatta, az amerikai mozikat pedig november 15-én éri majd el, amit 29-i premierje követ az Amazon Prime műsorán.
2024.02.07. – Február hetedikén hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III második,…
2024.02.07. - A Windows éppen 17 éve, 2007 januárjának végén mutatta be a BitLocker nevet…
2024.02.07. - A Counter-Strike 2 rajongók végre kicsit fellélegezhettek, hiszen február hetedikén új frissítésre ébredhettek.…
2024.02.07. - Az elmúlt években minden máshoz hasonlóan a gamer monitorok piaca is átrendeződött. Míg…
2024.02.07. - A Warzone játékosok több mint két hónapja élvezhették már a Modern Warfare III…
2024.02.07. - Manapság már minden napra jut egy meghökkentő AI-sztori. A mesterséges intelligencia őrült gyorsasággal…