Gaming

Távozik a Microsoft-tól a Halo Inifinite kreatív vezetője

A Halo Infinite megjelenése még több mint egy évre van, de a játék alapjai már szilárdak. Ennek ellenére a Microsoft megvált Tim Longo-tól, aki eddig a projekt egyik vezetője volt. A cég célja, hogy a legújabb Halo játék minden igényt kielégítsen, így úgy érezték szükség van némi friss vérre a 343 stúdiójának fejlesztői csapatában.

A Microsoft ezt a nyilatkozatot adta ki:

„A csapattagok szerepköre és felelősségei folyamatosan változnak, a játék igényei szerint. Nemrégiben két változtatást eszközöltünk a Halo Infinite csapatában. Az ügyvezető producer Mary Olson vette át a kampánycsoport vezetői pozícióját, kihasználva a sokéves tapasztalatát a 343 csapatában, hogy a rajongóknak megfelelő marketing tervet készítsen.

Ezen felül Tim Longo távozott a stúdióból, köszönjük rengeteg hozzájárulását a játékainkhoz és a Halo univerzumhoz.  A legjobbakat kívánjuk Tim-nek a jövőben.

A teljes kreatív kialakítás továbbra is Chris Lee kezében marad, aki a stúdióvezető pozíciót tölti be.

Világszínvonalú csapatunk tovább építi a Halo Infinite világát motiválva a fanok eddigi lenyűgözően pozitív reakciói által. Ezért a legjobb Halo játékot akarjuk elkészíteni a Project Scarlett-tal együtt. A megjelenési időn ezek a módosítások nem változtatnak.„

 A játékról eddig az E3 konferencián láthattunk bemutatót, ez alapján megéri várni.

 

– Futnunk kell!
– Nem, harcolnunk kell. Készülj!

katona.boldizsar

Korábbi cikkek

Megjelent egy remek Csillagkapu-játék a Steamen, amit ingyen kipróbálhatsz

Bódi Dániel 2024.02.04. - Hiába adja magát a Csillagkapu hatalmas univerzuma, a játékfejlesztők nem különösebben…

5 óra telt el azóta...

Ezzel a Warzone fegyverrel apríts a Season 1 utolsó napjaiban

2024.02.04. - A Warzone és Modern Warfare III második közös szezonja február 7-én érkezik a…

7 óra telt el azóta...

Mostantól gyerekjáték lesz feltelepíteni a Windows nyílt forrású klónját

2024.02.04. - A ReactOS egy nyílt forrású projekt, melynek célja, hogy egy mikrokernel alapú, a Windows NT, Windows 2000 és  XP alkalmazásaival és drivereivel kompatibilis operációs…

7 óra telt el azóta...

Korábban jöhet a legígéretesebb Star Wars-játék valaha, mint gondolnád

Bódi Dániel 2023.02.04. - A Star Wars Outlaws nem csak az utóbbi, hanem úgy en…

7 óra telt el azóta...

Majdnem kivették a Counter-Strike 2 alap funkcióját a fejlesztés során

2024.02.04. - A 2023-as év hatalmas vízválasztó volt a Counter-Strike széria életében. A CS:GO 2012-es…

7 óra telt el azóta...

Tényleg teljesen hangtalan Nvidia kártyával készül az egyik gyártó

2024.02.04. - Az Nvidia mostanra végzett a januári kiszórással. Az elmúlt időszakban megérkezett az RTX…

7 óra telt el azóta...