A HLE bravúrosan teljesített az SKT ellen, akiket megbénított, hogy sztárjuk előnyét kivételesen nem élvezte az egész csapat.

Az SK Telecom T1 már sorban a 10-ik győzelmére készült az LCK-ben, de a Hanwha Life csapatával nem számoltak. Érdekes látvány volt, hogy kivételesen az SKT-t láttuk ebben a szerepben, ahogy mindent bevetve próbálnak lépést tartani egy náluk erősebb csapat ellen.

Az SKT nem teljesített kifejezetten alul, de képtelenek voltak Faker-re hagyatkozni az összecsapás során, mivel ellenfele Tempt hatalmas nyomást gyakorolt a középső csapáson. Az első meccsben a HLE hamar előnyre tett szert, elvitték az összes sárkányt is, habár kettő ebből csak mozgási sebességet adott. Középen még ekkor egál volt a helyzet de Tempt Corki-ja nem engedte, hogy Faker elhagyja pozícióját, így nem tudott besegíteni az alsó ösvényen, ahol a HLE duója szép előnyhöz jutott. Pár dzsungelben való harc után a HLE elvitte a Baron-t és az első győzelmet is.

A második meccsben ezért Faker elővette jól ismert Azir-ját és komoly figyelmet szenteltek a sárkányoknak is. Az SKT 20 percnél már háromezres arany előnyre tett szert, ezt szépen kihasználva vitték a tornyokatt egymás után és lassan de biztosan zárták a második meccset.

A harmadik meccs lett így a döntő, ahol Faker három egy ellen állásból is bravúros első eliminációt szerzett, de a csapat sajnos nem tudott profitálni legjobb játékosuk erejéből. Clid segítségével Faker előnyre tett szert a középső csapáson, de egyedül képtelen volt megölni ellenfelét, így próbálta más pontokon segíteni a csapatát. Azonban ahányszor elhagyta pozícióját Tempt könyörtelenül bontotta le első tornyát, megnyitva ezzel a pályát csapatának.

Végül a meccs második felében az SKT érkezett először a Baron-hoz, de a HLE rossz pozícióban találta Faker-t, így az SKT képtelen volt kihátrálni pár másodpercig. A HLE egyből nekikezdett a lila szörnynek pedig az SKT így is komoly veszélyt jelentett. Az SKT lopási kísérlete nagyon közel volt, de nem sikerült, így a HLE a buffal felruházva betolta ellenfelének bázisát pár perc alatt.

Habár a meccseken a HLE meglepően jól teljesített, az SKT-nak meg kell tanulnia nem a Faker által kialakított előnyre építeni, különben sok meglepetés éri még a csapatot.

×