Égjenek a fáklyák a cseten?

Az Egyesült Államok demokrata elnökjelöltje Bernie Sanders, nemrég indította el saját Twitch csatornáját. A csatorna még jelenleg üresen áll, csupán 8000 követővel, persze adakozni már lehet. Bernie nem az első politikai szereplő, aki megpróbálja a kampányát erre a platformra is kiterjeszteni, Andrew Yang demokrata jelölt is regisztrált már 1 éve.

kép forrása: rollingstone.com

Bernie politikájához jól illik a döntés, főként a fiatalok szavazataira épít, akik változást és gazdasági egyensúlyt szeretnének generációjuk számára. Mivel Bernie Sanders politikája a legfelsőbb rétegtől megadóztatásával és a legalsóbb réteg kisegítésével jár, gyakran bélyegzik kommunistának. Egyik jellegzetes kampány ígérete a diákhitelek eltörlése lenne.

A Twitch.tv már nem csak játékosok számára elérhető, pár éve már helyet ad több szociális tevékenységet streamelő csatorna számára is. Valószínű, hogy a politikusok is a „Just Chatting” kategóriát célozzák meg, ahol propaganda beszédeket tartanak majd és esetlegesen a nézők kérdésére válaszolnak majd. Ehhez persze komoly moderátori csapatra lesz szükség.

Kérdés, hogy hogyan reagál majd a Twitch csapata, ha a következő évek során az oldalt aktívan elkezdik politikai célokra is használni.

De azért jót derülhetünk azon is, ha arra gondolunk, hogy a 77 éves szenátor bejelentkezik egyik nap és elkezdi veretni a Fortnite Battle Royale-t, Kpop-ot hallgat és mindehhez rendszeresen dab-el.

×