Gaming

Egyelőre nem lesz modolható a Fallout 76

Pedig már egy év telt a megjelenés óta és még mindig nem hallani semmit a mod lehetőségről. Chris Mayer fejlesztési igazgató szerint ez egy igen bonyolult folyamat – írja a vg247.

A lényeg az, hogy a modok engedélyezéshez a Bethesdának lehetőséget kéne adnia a játékosoknak, hogy saját Fallout 76 szervert futtassanak, ami úgy tűnik jelenleg nagy falat a vállalat számára.

„Természetesen fontos nekünk az ügy, így nincs elfelejtve. Lépésről lépésre fogunk haladni vele, de biztos, hogy meg fogjuk csinálni” – mondta Mayer.

Kép forrása: The Verge

A Bethesda Fallout 76 játéka jelenleg igen érdekes helyzetben van. A rengeteg hiányossággal, hibával megjelent játék tulajdonosait nemrég próbálták kárpótolni, miközben érkeznek az új frissítések, sőt nemrég még trendi BR móddal is megpróbálták vonzóbbá tenni a játékot.

Jelenleg tehát inkább a frissítésekkel, hibajavításokkal és néhány érdekes játékmód behozásával foglalkozik a Bethesda, így valószínű, hogy a modolási lehetőség még késni fog, amit talán annyira nem is sajnálunk, ha cserébe javul a játék minősége.

Te játszol még a Fallout 76-tal?

DV

Korábbi cikkek

Félelmetesen jól néz ki az Unreal Tournament 99 RTX-szel felpimpelve

Bódi Dániel 2024.02.27. - Sokaknak biztosan már a könyökén jönnek ki a régi játékok megszépüléséről…

6 óra telt el azóta...

Ultrahasznos új funkció érkezik a Google Mapsbe

Bódi Dániel 2024.02.27. - A Google Maps megállás nélkül egyre jobb és hasznosabb alkalmazássá válik,…

7 óra telt el azóta...

Hihetetlen, de ezzel a 15 kult-klasszikus játékkal teljesen ingyen játszhatsz

Bódi Dániel 2024.02.27. - Kevesen tudják, de az Abandonware-oldalakon egészen különleges kincsekre lelhet az ember.…

8 óra telt el azóta...

Ez a veterán Warzone AR még a RAM-7-et is lekörözi

2024.02.27. - Ahogy arról már a napokban beszámoltunk, a Warzone metája folyamatosan alakul. Február végére…

8 óra telt el azóta...

Az AMD ismét csökkentette a kártyája árát, egyre jobb vétel lehet

2024.02.27. - Az Nvidia 2024 januárjában három új videokártyával is jelentkezett. Az RTX 4070 Super,…

9 óra telt el azóta...

Egyre közelebb lehet a következő Counter-Strike Operation érkezése

2024.02.27. - A Counter-Strike 2 fejlesztői február elején egy igazán tartalmas csomaggal jelentkeztek. A játékosok…

9 óra telt el azóta...