Esports

A trónbitorló Team Liquid

A Team Liquid hivatalosan is átvette a HLTV rangsorában az első helyezést, az Astralis csapatától.

kép forrása: hltv.org

A Counter-Strike: Global Offensive ranglista első helyét, már egy éve tartotta az Astralis, azonban a náluk sokkal aktívabb Team Liquid folyamatos, erős szereplésével, letaszította őket a trónról és sokak szerint, ez végleges is lehet.

„Az Astralis uralta időszak vége kevésbé volt élvezhető, mint a Trónok harca 8. évada”

– írja twitterén Thorin, aki híres jó elemzőképességéről és közönséges, durva stílusáról, de itt is eltalálja a történtek lényegét. Ugyanis az Astralis nem egy kemény harc után engedte át az első helyet, hanem azzal, hogy következetesen hagyták ki a versenyeket az elmúlt év során.

A csapat idén csak négy nemzetközi versenyen vett részt, amelyből három BLAST Pro Series volt. A BLAST események pedig nagyon rövidek, ezért az elemzők és szurkolók féltik a csapat jövőjét is.

kép forrása: static.hltv.org

Hiszen minden sportban fontos az azonos szintű játékosokkal való edzés a képességek folyamatos szinten-tartásaként és fejlesztéseként. Milyen jövőre várhat azonban egy professzionális esport csapat, akik nincsenek edzésben?

Szerencsére nem kell sokáig várnunk a válaszra, hisz az ESL Pro League-en mindkét csapat részt vesz és már június 18-ától követhetjük az első helyért vívott harcot.

katona.boldizsar

Korábbi cikkek

13 újabb fantasztikus játékot kapnak a PS Plus Extra és a Premium-előfizetők

Bódi Dániel 2024.02.14. - Összesen 13 (+3) nyomós okot tudok felsorolni, miért éri meg februárban…

3 óra telt el azóta...

Ezek a Warzone játékmódok érkeznek a Season 2 második hetében

2024.02.14. - Február hetedikén hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III második, közös…

3 óra telt el azóta...

Az AMD következő VGA generációja az olcsó kártyákkal szakítana nagyot

2024.02.14. - Ha a nyers erőt nézzük, akkor az AMD jelenlegi generációja elveszítette a harcot…

4 óra telt el azóta...

Botrányosan fut a CS2 a Major selejtezőn, a játékosok kiakadtak

2024.02.14. - 2023 szeptemberében debütált a Counter-Strike 2 éles verziója. Az immáron Source 2 alapokra…

4 óra telt el azóta...

Brutális teljesítménnyel érkezik az „új” Intel processzor, de komoly ára van

2024.02.14. - Az Intel 2021-ben mutatta be az Alder Lake nevet viselő, 12. generációját. A…

4 óra telt el azóta...

Ez az LMG lett a Warzone nerfek és buffok legnagyobb nyertese

2024.02.14. - A Warzone fejlesztői a Season 2 frissítés során több fegyveren is erősítettek, gyengítettek.…

4 óra telt el azóta...