Gaming

Túlhajszoltak a Fortnite fejlesztői – 100 órát is dolgozhatnak

A Polygon nemrégiben interjút készített a Fortnite fejlesztőivel, akik a lapnak elárulták: hetente legalább 70 órát dolgoznak, de előfordul olyan is, hogy 100-at. A megkérdezett jelenlegi és volt Epic Games alkalmazottak több különböző területen dolgoznak a cégnél.

Egy héten átlagosan 70 órát dolgozom” – mondta egy névtelen alkalmazott. „Valószínűleg legalább 50 vagy 100 kollégám hasonlóan helyzetben van” – tette hozzá. A Polygon szerint, ha valaki kevesebbet dolgozik, a munkát egész egyszerűen másnak adják. A terhelés non-stop: a Fortnite-hoz minden héten érkezik javítás, illetve nem várt problémák is megjelenhetnek, melyeket természetesen azonnal javítani kell.

Kép forrása: Epic Games

Ha egy hiba jelenik meg a játékban, az alkalmazottaknak azonnal be kell fejezniük a frissítéssel kapcsolatos munkát. Először a javításra kell koncentráljanak, reagálniuk kell a játékosközösség reakcióira, panaszaira, illetve foglalkozniuk kell saját munkájukkal is. Az utóbbi rendszer normálisnak tűnhet, hiszen egy olyan játéknál, ami folyamatosan változik, illetve folyamatos online jelenléttel bír, szükséges az állandó rendszerfigyelés.

Az Epic szóvivője mindazonáltal elismerte, hogy a fejlesztőknek bizony néha túlórázniuk kell.

„Adódnak rendkívüli helyzetek, de a 100 órás munkahetek rendkívül ritkák, és ezekben az esetekben igyekszünk a helyzetet orvosolni, hogy ez ne ismétlődjön meg” – mondta.

Az alkalmazottak azt is elmondták, hogy a vezetők nem reagálnak a kérésekre és panaszokra, illetve igyekeznek elkerülni a kényelmetlen szituációkat, nem beszélik meg az ügyeket. A leírt munkahelyi körülmények meglepők lehetnek, de az iparágban egyáltalán nem ritkák.

Kép forrása: Epic Games

A Kotaku egy korábbi cikkéből kiderül például, hogy az Anthem sem könnyíti meg a hétköznapokat a fejlesztők számára. A Red Dead Redemption 2 fejlesztői szintén több mint 100 órát dolgoztak egy héten, hogy befejezzék időben a játékot – írja a Variety.

A megoldás talán az lehetne, ha a videojáték-iparban a szakszervezetek megvédenék a dolgozók érdekeit, valamint segítenének a vezetőkkel való kommunikációban. Érdekes, hogy miközben mi játékosok a hibák kapcsán folyton panaszkodunk, vagy azt gondoljuk a „fejlesztők nem csinálnak semmit”, ők éjjel-nappal dolgoznak. Ennek fényében talán jobban megbecsüljük majd a készítők áldozatos munkáját. Ők azért dolgoznak, hogy mi jól érezzük magunkat egy ingyenes játékkal, amivel ráadásul a Fortnite World Cup selejtezőn még pénzt is nyerhetünk.

Te gondoltad volna, hogy ilyen sokat dolgoznak a Fortnite fejlesztői?

DV

Korábbi cikkek

Upsz! – A The Sims 5 korai verziója kiszivárgott az internetre

2024.02.27. - Megmondom őszintén, magam is nagyon várom a The Sims 5 megjelenését, annak ellenére,…

5 perc telt el azóta...

Kirúgják a Helldivers 2 játékosokat, ha nem jó loadoutot használnak

Gábor János 2024.02.27. - Vannak Helldivers 2 játékosok, akik azzal a nagyon kellemetlen dologgal szembesülnek,…

35 perc telt el azóta...

Ezért érdemes kipróbálnod a Warzone legújabb játékmódját

2024.02.26. - A Warzone fejlesztői az első szezonban meglehetősen visszafogottan bántak a játékmódokkal. Nem véletlenül,…

14 óra telt el azóta...

Olyan csodálatos időutazós játék jön, amilyet még sosem láttunk

Bódi Dániel 2024.02.26. - Szörnyű hibát vétettem! Nem jártam-keltem kellő figyelemmel az interneten, így az…

14 óra telt el azóta...

Brutális a haszon: ennyit kereshet az Apple a Vision Pro szemüvegen

2024.02.26. - Az Apple Vision Pro február első napjaiban érkezett meg az almás cég amerikai…

14 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mennyi csalóval találkozhatsz a Counter-Strike 2 meccseken

2024.02.26. - Márciusban megrendezésre kerül az első Counter-Strike 2 Major. Ennek megfelelően januárban és februárban…

15 óra telt el azóta...