A PUBG egyik legnagyobb újdonsága volt nemrégiben, hogy a fejlesztők egy teljesen új, 3x3 kilométeres pályát hoztak be a játékba.…
Annak ellenére, hogy az utóbbi időben sokszor lehetett arról hallani, hogy nem megy jól a szekér, a PlayerUnknown's Battlegrounds fejlesztői…
Nemrég írtunk róla, hogy nem sikerült rosszul az új pálya, egyetlen komoly gond van vele, mégpedig hogy nem játszható FPP-ben.…
Nem is olyan rég végre megjelent a tesztszerveren a PUBG legújabb pályája, mely alapvetően sok embernek elnyerte a tetszését. A…
A PUBG Corp. tegnap váratlanul előrukkolt az új pályával, azaz végre bárki kipróbálhatta a régóta promózott Paramót. A streamerek hamar…
A PUBG Corp. már korábban megszellőztette, hogy október 21-én érkezik az új pálya, most pedig egy héttel korábban meg is…
A népszerű adatbányász, PlayerIGN ezúttal is pár lépéssel a PUBG Corp. előtt jár. Az informátor szerint nagy változások lépnek életbe…
Az utóbbi időben egyre több információ érkezett a PUBG új pályájáról. A helyszínt már régóta tudjuk, na meg azt is,…
Több alkalommal írtunk már az új pályáról, amit egy ideje fű alatt promóz a PUBG Corp. Most viszont stratégiát váltottak…