PUBG

Meghajlott a játékosok akarata előtt a PUBG Corp.

Nemrég írtunk róla, hogy nem sikerült rosszul az új pálya, egyetlen komoly gond van vele, mégpedig hogy nem játszható FPP-ben. A fejlesztők ugyanis úgy gondolták, hogy mivel a TPP a legnépszerűbb összességében, ezért így lenne a legrövidebb a várakozási idő. A gond, hogy rengetegen egyszerűen nem hajlandóak TPP-ben PUBG-zni, így aki kizárólag FPP-t játszott, annak olyan, mintha nem is készült volna el az új pálya.

Most viszont végre meggondolták magukat, látva a reakciókat. Érdekes módon a PUBG német Twitter oldala rántotta le a leplet a jó hírről, megkérdezték a követőiktől, hogy mit várnak a legjobban a 9.1-es frissítéstől, mellé pedig odaszúrták, hogy

módosították a beállításokat és FPP-ben is elérhető lesz Paramo.

Ennek megfelelően mindenki kipróbálhatja majd kedve szerint az új pályát, legyen az FPP vagy TPP játékos. Október 21-én, azaz holnap érkezik is az éles szerverekre az új 9.1-es frissítés, szóval már nem kell sokat várni.

DV

Korábbi cikkek

Teljes káoszt okozott a 2okos Balázs Kicknél, az úttesten is állt a tömeg

2024.04.14.  - Ahogy nem is olyan rég mi is beszámoltunk róla, elképesztő módon lepte meg…

10 óra telt el azóta...

2 millió forintot szórt szét egy magyar influenszer a Deák téren

Bódi Dániel 2024.04.14. - Lehet, hogy a Mobilfox közösségi médiás tevékenysége nem különösen egyedi, vagy…

11 óra telt el azóta...

9 év után megtalálták a legjobban elrejtett titkot is a The Witcher 3-ban

Bódi Dániel 2024.04.14. - Lehet velem vitatkozni arról, hogy melyik a valaha készült legjobb videojáték,…

13 óra telt el azóta...

Újraindítják minden idők egyik legjobb szuperhősös sorozatát, a Hősöket

Bódi Dániel 2024.04.14. - A cím olvasatán menten a szívükhöz kapó Hősök ősrajongók számára egyszerre…

14 óra telt el azóta...

4 remek videojáték, amit már sehol sem tudsz megvenni | 2.

Bódi Dániel 2022. 11. 15. - Mint újságíró és ex-fejlesztőpalánta általában a játékok legális forrásból…

18 óra telt el azóta...

A 2000-es évek 9 legjobb anime-sorozata, amiken generációk nőttek fel

Bódi Dániel 1. Dragon Ball és a Z Ha anime, akkor Dragon Ball. Persze most…

19 óra telt el azóta...