A brit számítógépes bűnözéssel foglalkozó rendőrség szerint már kilencéves fiatalok is vádolhatók lehetnének azzal, hogy kiberbűnözők. Az Egyesült Királyság Nemzeti…
Egy amerikai iskolában nagyon érdekesen alakult egy iskola vezetőségi gyűlés, ahol egyébként az aktuális intézménnyel kapcsolatos napirendi pontokat tárgyalják meg.…
Természetesen az iskolakezdés sokak számára egyértelműen a könyveket, füzeteket, tollakat jelenti, de persze ma már elengedhetetlenek a legjobb számítástechnikai eszközök,…
Természetesen a gamerek körében is vannak fontos kötelezettségek, például bejutni a hőn áhított egyetemre, főiskolára. Szeptembertől egyesek számára véget ér…
Afrikában sok más mellett az iskolák állapotával és mennyiségével is komoly problémák vannak, több helyen a gyerekeknek több kilométert kell…
Többször előkerül témaként az oktatás lehetséges reformja, melyekben több más mellett az egyik legnagyobb kérdés az újabb kulturális alkotások lehetséges…
A sors fintora, hogy pont egy biztonsági cég rendszerén keresztül jutottak hozzá ezen biztonsági kamerákhoz. Állítólag a hackereknek meg sem…
Ma délelőtt a Kormányinfó során Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a kormány friss döntéseiről számolt be.…
Nem meglepő, hogy manapság a tanárok, tanítók igyekeznek valamilyen szinten feldobni a dolgozatok feladatsorait. Erre kiváló választások lehetnek a populáris…
Előszó helyett: "Mennyi ideig engedjem a gyermekem videojátékokkal játszani? A 14 éves fiam sajnos elég sokat gépezik. Tudom, hogy az…
A szociológia, az etika, a filozófia és a történelemoktatás támogatásának céljából, a 2020/2021-es tanévben már minden lengyel középiskolában kvázi kötelező…
Mint általában, a fiatalok mindig előrébb járnak, mint a felnőttek. A japán iskolák már több mint két hete zárva vannak…