Gaming

Bezártak az iskolák? Sebaj, japán diákok Minecraft-ban tartottak ballagást

Mint általában, a fiatalok mindig előrébb járnak, mint a felnőttek. A japán iskolák már több mint két hete zárva vannak a koronavírus-járvány miatt, ami hatással van az év végi ceremóniákra is. A japán tanév ugyanis más időszak szerint zajlik: márciusban ér véget és április elején kezdődik. Náluk nincs hosszabb szünet sem, alapesetben egész évben van suli.

Azok, akik viszont most nagyon várták a tanévzárót, az érettségi ceremóniát és a ballagást, csalódottak lehetnek. Úgy tűnik azonban, hogy egyes diákok találtak megoldást. Kreatív általános iskolás kisdiákok ugyanis azt találták ki, hogy a Minecraft nevű játékban tartják meg az ünnepséget.

Erről már az egyik résztvevő japán diák számolt be a Twitteren, aki bemutatta, hogyan is zajlott a digitális ünneplés. Ez persze nem hivatalos ceremónia volt, a tanárok nem vettek részt rajta, csupán ők szórakoztak egy jót közösen a játékban.

▼ „Az egész napot együtt töltöttük online és jókat nevettünk” – írta.

Kép forrása: Twitter

Nagyon jó érzés látni, hogy a feszült koronavírus okozta helyzetben egyes diákok ilyen vidáman kezelik a helyzetet. Volt, aki hozzászólásában azt írta:

„Azok, akik azt mondják, hogy a videojátékok rosszak, nézzék meg ezt!”

„Erre valószínűleg jobban fognak emlékezni, mint a szokásos ballagási ceremóniára.”

Reméljük, hogy a jó példa ragadós és többen átveszik ezt a vicces és szórakoztató megoldást. Neked hogy tetszik a fiatalok ötlete?

DV

Korábbi cikkek

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

3 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

3 óra telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

4 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

4 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

4 óra telt el azóta...

Szex, idegen paraziták és Semmelweis doktor – Bődületes áprilisi film és sorozatkínálat a Netflixen

Bódi Dániel 2024.04.01. - Nem mintha eddig lehetett volna okunk a panaszra, de úgy tűnik…

7 óra telt el azóta...