2024.05.08. – Az elmúlt napokban bizonyára te is hallottál róla, hogy igen komoly balhé alakult ki a Helldivers 2 játékosok és a Sony között. A Sony ugyanis szerette volna, ha minden egyes PC-játékos összeköti a Steam fiókját egy PlayStation Network fiókkal, amivel sokan nem értettek egyet, illetve több mint 100 olyan ország létezik, ahol nincs is PSN. A Helldivers 2 Steam oldalára hirtelen ezrével érkeztek a negatív értékelések, végül a Sony meggondolta magát, és a helyzet megoldódott. Néhány rajongó azonban nem áll meg itt.
Az eset remek lehetőséget teremtett arra, hogy ismét felszólaljanak azok, akik nem értenek egyet azzal, hogy PlayStation játékok PC-re is megjelennek. Pedig a Sony üzletpolitikája az exkluzívokról kissé megváltozott, amikor az utóbbi években kiadtak PC-re is nagy first party címeket. Hamarosan például a Ghost of Tsushima is elérhető lesz PC-n. A PS-rajongók most újjáélesztettek egy korábbi petíciót, ami azt követeli, hogy a Sony törölje az összes jövőbeli PC-portot.
Bár a Sony nemrég elismerte a Helldivers 2 kapcsán, hogy hibázott, egyesek annyira dühösek még mindig, hogy nekimennek a cégnek. Az említett petíció amúgy nagyjából 3 éve jött létre, amikor a Sony először jelentette be, hogy tervei szerint sok PlayStaton exkluzív megjelenik PC-re is. Sokan ismét megosztják a petíciót az X-en, mert úgy gondolják, hogy a Sony-nak eleve nem kéne ekkora figyelmet fordítania a PC-portokra.
Na, megijedni persze nem kell: a petíciót jelen állás szerint nagyjából 230-an írtál alá ezen a héten, sőt 2021 májusa óta is csak 297 aláírást sikerült összegyűjteni. Jól látható tehát, hogy a PC-portokat csak egy nagyon, nagyon kis csoport ellenzi. A többiek alig várják, hogy PC-n is játszhassanak nagy PS játékokkal.
Hasonló reakciókat láthattunk azután is, hogy a Ghost of Tsushima PC-portját bejelentették. Néhányan felháborodtak azon, hogy a Sony feláldozza identitását azért, hogy piaci részesedést szerezzen a Steam felhasználóktól. Ami a petíciót illeti, nem sokan írták alá, szóval nem hinném, hogy lesz bármi eredménye.
2024.05.08. - Nincs is annál jobb, mint amikor egy játékot ingyenesen kínál egy kiadó. Persze…
Bódi Dániel 2024.05.08. - Ha ingyen GTA VI-ban reménykedtél, akkor egyrészt hihetetlenül naiv vagy, másrészt…
2024.05.08. - Bármennyire is szerettük volna elkerülni, a hatalmas AI-robbanás bizony nagy hatással van a…
Gábor János 2024.05.08. - Amerikában még az sem kizárt, hogy ezért beperelhető a Tesla, pedig…
2024.05.08. - Ami azt illeti, tavaly elég nagy port kavart minden egyes közösségi oldalon és…
Gábor János 2024.05.08. - Az Electronic Arts megerősítette, hogy a 2025. március 31-én véget érő…