Tech/Tudomány

Vízjellel idegesít majd a Windows 11, ha nem elég erős a géped

2024.04.26. – Biztos sokatok beleszaladt már abba a helyzetbe, hogy a Windows operációs rendszert használva az asztal jobb alsó sarkában felbukkant egy vízjel. A Microsoft ezzel azt akarta elérni, hogy az emberek hitelesítsék, vagy vásárolják. meg a rendszert, amit jelen állás szerint feltehetően kalóz forrásból használnak. Nos, nem leszek képmutató, egy ideig én is volt, hogy erre folyamodtam, de az állandó figyelmeztetés és a kínos, mindenbe belelógó vízjel megtérített. Azóta csak és kizárólag hivatalos szoftvereket használok és egy pillanatra nem bántam meg. Jól fut minden, nincs okom a panaszra.

Viszont úgy tűnik, hogy a Microsoft vérszemet kapott és ugyan ezt a vízjel technológiát fogja alkalmazni az új Windows 11 kapcsán is. Azt már egy ideje lehet tudni, hogy az operációs rendszer új verziója tele lesz komolyabb erőt igénylő funkciókkal, így nem minden konfiguráción fog zökkenőmentesen futni. Itt jön képbe a vízjel, s feltehetően az, hogy idővel az emberek gépfejlesztésbe lesznek hajszolva…

Jöhet a megbélyegzés

A Microsoft hamarosan elkezdi majd kvázi megbélyegezni azokat a gépeket, amik nem teljesítik a Windows 11 kritériumait. Az ilyen masinák ugyanis egy ahhoz hasonló vízjelet fognak megjeleníti az asztalon, mint amilyen a nem aktivált, illetve illegális Windows másolatokat is jelöli. A különbség, hogy ez a vízjel arról fogja tájékoztatni a gép előtt ülő felhasználókat, hogy az adott konfiguráció túl gyenge ahhoz, hogy használja a rendszer mesterséges intelligencián alapuló funkcióit. – írja a PC Fórum.

Gyönyörű lesz…

 

És hogy mik ezek a kipipálandó elvárások? Számítani lehet arra, hogy ha nincsen meg a 16 GB RAM és a legalább 225 GB-os háttértár, valamint a 64 bites processzor és a mesterséges intelligenciát igénylő folyamatokat felgyorsító NPU egység a gépben, hogy fel fog bukkanni az a fránya vízjel a jobb alsó sarokban.

A Windows 11 24H2 újításait a Microsoft valószínűleg a jövő hónap elején megrendezésre kerülő BUILD konferenciáján mutatja majd be, magát az új verziót pedig valamikor ősszel élesítheti.

Ezt olvastad már?

Cloud

Korábbi cikkek

Az eladások alapján lassan már a kutyának se fog kelleni Xbox-konzol

Bódi Dániel 2024.04.26. - Bár az Xbox vezetősége esküszik, hogy még jó sokáig velünk marad…

13 perc telt el azóta...

Ez az új multiplayer játék pont olyan, mint egy játszható Waterworld

2024.04.26. - Ha számodra is nagyon érdekes volt a Waterworld - Vízivilág című 1995-ös film,…

16 perc telt el azóta...

Ha AK ellen megy a LoL 1v1-ben, akkor semmi sem lehetetlen

2024.04.26. – Az Unibet Magyarország Twitch csatornáján tavaly feltűnt a Beat the Pro Challenge, ami…

2 óra telt el azóta...

A táblázatok uncsik? – Valaki készített egy Fallout RPG-t Excelben

Gábor János 2024.04.26. - A Fallout - but in Excel játék egy posztapokaliptikus RPG, amelyet…

3 óra telt el azóta...

Döntött a TikTok arról, hogy kereshetünk-e pénzt videónézegetéssel

Gábor János 2024.04.26. - Mint ismert, az USÁ-ban technikailag betiltott TikTok az európai hatóságoknak sem…

4 óra telt el azóta...

10.000 forint helyett ingyen a tiéd ez a remek toronyvédő akció-kaland

Gábor János 2024.04.26. - Bár a megosztotta a gamereket, akik a játékmenet repetitív elemei vagy…

5 óra telt el azóta...