Hírek

Az eladások alapján lassan már a kutyának se fog kelleni Xbox-konzol


Bódi Dániel

2024.04.26. – Bár az Xbox vezetősége esküszik, hogy még jó sokáig velünk marad az Xbox-brand, és a konzolgyártással sem holnap-holnapután hagynak fel, de nem most fordulna elő először a Microsoft történelmében, hogy hirtelen a beszántás mellett döntenek.

A vészjósló hangulat pedig még tovább fokozódik, ha fél szemmel rápillantunk a redmondi óriás legfrissebb pénzügyi beszámolójára, amiből világosan körvonalazódik az Xbox-konzolok haláltusája. De legalábbis az eladások folyamatos drámai csökkenése semmiképp sem jó jel, ahogyan az sem, hogy már a játékeladásokat is kozmetikázniuk kell az elég frissen felvásárolt Activision Blizzard számok összefésülésével.

a Gamesindustry szerint az Xbox Series 2020 novemberi megjelenése óta az elmúlt negyedévben esett a legnagyobbat a konzoleladás: az előző éves időszakhoz képest 31%-kal fogyott kevesebb játékgép. Ez pedig azért is különösen aggasztó, mert eddig sem fogyott valami jól – pedig az S modell jelentősen olcsóbb bármelyik vetélytársánál. És nem is néz ki sikersztorinak az Xbox Series: az elmúlt nyolc negyedévből hatban eltérő, de jelentős mértékben csökkentek a hardveres eladások.

Mindezzel szemben a játékokból származó bevételek 51%-kal nőttek az előző évhez képest, de ez azért csalóka, mert ebbe már belematekozták az Activision Blizzard eredményeit is, Call of Duty-stól, Diablo IV-estől. Emellett bizonyosan sokat nyomott a latba a korábbi Xbox-konzolexkluzív játékok multiplatformosítása is, köztük is a Sea of Thieves-szel, a HI-FI Rush-sal, a Groundeddel és a Pentimenttel, melyek egészen nagy sikert arattak PS5-ön. Akkorát méghozzá, hogy Satya Nadella Microsoft-vezér külön megjegyezte, hogy

a PS Store top25-ös eladási listáján 7 saját gyártású címmel ők voltak a legsikeresebbek (még a Sony-t is beelőzték játékeladásban).

Ugyanitt 62%-kal nőttek az Xbox tartalom és szolgáltatások bevételei, de ebbe hiába tartozik bele a Game Pass is, ennek nagy részét szintén az Activision Blizzardnak köszönhetik. Ha nem sikerült volna a kiadó akvizíciója, akkor ezen a téren mindösszesen egyetlen százalékos pluszról számolhattak volna be Redmondban, ami azt jelenti, hogy teljesen megtorpant a játékszolgáltatás előfizetői számának növekedése is.

A Microsoft pénzügyi igazgatója, Amy Hood sem túl optimista: szerinte a következő negyedévben még tovább fog csökkenni az Xbox Series konzolok utáni érdeklődés, de a játékrészleg a játékeladások miatt alapvetően pluszos lesz elsősorban a nagy megmentője, az Activision Blizzard miatt. Hood becslése azonban másról is árulkodik: többen úgy gondolták, hogy idén nyáron megjelenhet egy új, felfrissített Series X, ez azonban a vállalaton belüli borús előrejelzések fényében aligha fog megtörténni. Sokkal valószínűbb, hogy később, ősszel, vagy az év végén küldhetik a boltokba az új konzolt, aminek esélyeit valószínűleg a PS5 Pro fogja rontani, amin egyre több, a konzolok közül korábban csak Xboxon elérhető játékkal is lehet játszani.

Ezt is olvasd el:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Poénforrás: Hozz létre SAJÁT állatfajokat ebben az új, evolúciós szimulátorban

2024.04.26. - Nem akarok meglepetést okozni annak, aki hallott már valaha a Spore című játékról,…

13 perc telt el azóta...

A Counter-Strike 2 csalói már a ChatGPT-t is rákötötték a játékra

2024.04.25. – A Counter-Strike 2 egyértelműen az egyik legrosszabb korszakában van, ha a közel 1…

43 perc telt el azóta...

Vízjellel idegesít majd a Windows 11, ha nem elég erős a géped

2024.04.26. - Biztos sokatok beleszaladt már abba a helyzetbe, hogy a Windows operációs rendszert használva…

58 perc telt el azóta...

Ez az új multiplayer játék pont olyan, mint egy játszható Waterworld

2024.04.26. - Ha számodra is nagyon érdekes volt a Waterworld - Vízivilág című 1995-ös film,…

1 óra telt el azóta...

Ha AK ellen megy a LoL 1v1-ben, akkor semmi sem lehetetlen

2024.04.26. – Az Unibet Magyarország Twitch csatornáján tavaly feltűnt a Beat the Pro Challenge, ami…

3 óra telt el azóta...

A táblázatok uncsik? – Valaki készített egy Fallout RPG-t Excelben

Gábor János 2024.04.26. - A Fallout - but in Excel játék egy posztapokaliptikus RPG, amelyet…

4 óra telt el azóta...