Esports

Megváltozott a Steam Refund szabályzata, nem lehet kijátszani a rendszert

2024.04.24. – Ugye milyen jó érzés, hogy amikor megveszel a Steamen egy játékot, akkor lehetőséged van visszakérni a pénzedet, amennyiben úgy érzed, mégsem tetszik annyira a játék. Ennek azonban persze megvannak a szabályai, de több különböző platform, a PS, az Xbox és a Nintendo is lehetőséget teremt a refundra. A Steam felhasználók alapvetően egyetértenek a szabályzattal, azonban volt egy kiskapu, amit most be kellett zárni. Szóval most már nem lesz olyan egyszerű kijátszani a refund kártyát.

Steam változás

Amennyiben veszel egy játékot a Steamen, és két óránál kevesebbet játszol vele, akkor jogosult vagy visszakérni a teljes vételárat. Feltéve persze, ha a játékot az elmúlt két hétben vetted. A visszatérítési szabályzat bizonyos pontja azonban most megváltozott. Április 23-án a Valve bevezetett egy kis módosítást a szabályzatban, mivel a játékok körében egyre elterjedtebb az „advanced access” lehetőség.

Advanced access?!

Az olyan játékok, mint például a nemrég csúfos kudarcot vallott Suicide Squad, vagy a WWE 2K25 olyan játékok, amikből elérhetők drágább, Deluxe Editiont változatok is. A drágább kiadások egyik nagy előnye, hogy kapunk egy úgynevezett „elsőbbségi hozzáférést”, amivel lényegében a hivatalos megjelenés előtt játszhattunk a játékkal. Szóval mivel többet fizettünk, előbb indíthatjuk el a játékot, mint az, aki a sima verziót vette meg. A leggyakrabban ez azt jelenti, hogy mondjuk egy nappal korábban már játszhatunk. Nos, eddig a Steam nem vette figyelembe az elsőbbségi hozzáféréskor játszott időt a 2 órás refund intervallumba. A jövőben viszont bele fogja.

„Ma frissítettük a visszatérítési szabályzatunk elővásárolt termékekre vonatkozó részét. Ez a változás azokra a játékokra vonatkozik, amelyek elővásárolhatók, és „Elsőbbségi hozzáférést” kínálnak. Az Elsőbbségi hozzáférési időszak alatt szerzett játékidő mostantól beleszámít a Steam visszatérítési időszakába. További információ a Steam visszatérítésekkel kapcsolatban itt található.” – áll a közleményben.

Vagyis?

Korábban sokan visszaéltek ugyanis a rendszerrel. Megvettek egy Deluxe Edition játékot, egy nappal korábban hozzáfértek, kimaxolták a játékidőt, majd a megjelenés napján visszakérték a pénzüket. Egy-egy játék esetében akár a végigjátszást is jelenthette, teljesen ingyen. Mostantól azonban, ha ilyen módon veszünk meg egy játékot, a korai játékidő is beleszámít a 2 órába. Nehezebb lesz tehát refundolni. Úgy tűnik, a PC játékosok szinte egyhangúlag egyetértenek abban, hogy ez egy „igazságos változás”. Te mit gondolsz?

Ezt láttad?

DV

Korábbi cikkek

Teljesen ingyen kipróbálhatod, és megmentheted ezt a gyönyörű RPG-t

Bódi Dániel 2024.04.24. - Az mindenképp örömteli, hogy az egykoron nagy magasságokat megjárt, majd a…

46 perc telt el azóta...

Így nyerhetsz X-Menes Xbox Series X konzolt és kontrollert a Microsofttól

2024.04.24. - Az elmúlt néhány évben több egyedi Xbox Series X konzolt is láttunk, köztük…

52 perc telt el azóta...

Utálsz grindolni? – A Sony új auto-play funkciója jó barátod lesz

2024.04.24. - A játék ipar egyik legnagyobb neve, a Sony a PlayStation konzolszéria miatt olyan…

1 óra telt el azóta...

NASA: mutálódott, gyógyszereknek ellenálló baktériumok fertőzik az űrállomást⚡

 = villámhír. Kevés szöveg, csak a lényeg, gyorsan. 2024.04.24. - A NASA nemrég saját honlapján…

1 óra telt el azóta...

Visszatér az PUBG-be az eredeti, klasszikus Erangel pálya, de nem örökre

2024.04.24. - Emlékszel még azokra az időkre, amikor a PUBG a legmenőbb játék volt a…

3 óra telt el azóta...

4 azaz NÉGY izgalmas trial vált elérhetővé PlayStation Plus Premiummal

Gábor János 2024.04.24. - Nagyon jó hír a változatosságra vágyó PlayStation Plus Premium előfizetőknek, hogy…

4 óra telt el azóta...