Gaming

Boszorkánysággal, női főhőssel és még sok mással újít az Assassin’s Creed: Hexe


Bódi Dániel

2024.04.24. – Bár a Ubisoft egykoron egy meglehetősen bátor és kísérletező szellemű vállalat volt, ez a fajta játékgyártás és attitűd főleg az utóbbi években hagyott egyre inkább alább. Mára oda jutottunk, hogy a francia kiadó neve egyet jelent a sorozat- és utángyártott játékok fogalmával, amit az érdeklődés csökkenésével egyre inkább bánhatnak.

Az elmúlt hónapokban mintha talán pislákolni látszana a régi Ubisoft lángja, de legalábbis nem lehet mással magyarázni az új, teljesen újfajta Prince of Persiát, a merész Star Wars: Outlawst, a kifejezetten egyedi koncepcióra épülő Riders Republicot, valamint a javában készülő, az Assassin’s Creed-sorozatot kicsit megújítani szándékozó AC: Hexét – amiről eddig csak igen keveset lehetett tudni. Utóbbival kapcsolatban bár sokkal okosabbak nem lettünk, az örökös bennfentesnek, Tom Hendersonnak hála megtudtunk egyet s mást az elég egyértelműen boszorkányos történetet elmesélő Assassin’s Creed: Hexéről.

 

Például sok-sok év után újra női főhőse lesz a sorozatnak – mármint kizárólagosan női főszereplője, azaz nem fogunk tudni választani a két nemű karaktermodell közül. Ennek fő oka a 16. századi, hála Istennek nem túl szerteágazó, kifejezetten cselekmény-orientált történetben keresendő, ami Henderson szerint nemcsak a boszorkányság köré épül, de a hősünk is egy mágikus képességekkel rendelkező boszi, Elsa lesz. A sztoriról nyilván nem tudni még sokat, pláne, hogy a fejlesztés még igen korai szakaszában járunk, de az eddigi infók szerint ez lesz a valaha készült legsötétebb és legbrutálisabb Assassin’s Creed, ami kendőzetlen kegyetlenséggel mutatja be a középkori (európai) boszorkányüldözés terrorját.

Mivel az AC: Hexe sokkal kevésbé lesz nyílt világú, mint a korábbi etapok, így azt is feltételezhetjük, hogy rövidebb is lesz a legtöbb újhullámos szerepjátékosított résznél.

Zárásképp pedig Henderson azt is elárulta, hogy a Hexe valamikor 2026-ban jelenhet meg leghamarabb – legalábbis a fejlesztők ezzel matekoznak. Addig persze még sok víz fog még lefolyni a Dunán, ha viszont valóban olyan lesz, mint amilyennek a fentiek alapján körvonalazódik, akkor bizony az Assassin’s Creed IV: Black Flag után ez lehet a legegyedibb AC, ami remélhetően a Ubisoft rég elvesztett, de láthatóan égen-földön keresett bátorságát is visszahozza majd.

Ezt is olvasd el:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Zach Snyder videojátéka megmentheti a rendező hírnevét

2024.04.24. - Valószínűleg sokan hallották már Zack Snyder nevét. Ő az a rendező, akiről szinte…

3 perc telt el azóta...

És ennyi volt – Betiltották a TikTokot, aminek egy választása maradt

Gábor János 2024.04.24. - Bár egyik napról a másikra nem tűnik el, megkezdődtek a TikTok…

3 perc telt el azóta...

A Gunnar limitált példányszámú Fallout-szemüveget dob piacra

2024.04.24. - Az egész világ Fallout-lázban ég és az az igazság, hogy joggal. A Prime…

1 óra telt el azóta...

Jövőbelátó játékok: 5 egészen elképesztő jóslat, ami valóra vált

Gábor János 2024.04.24. - A szórakoztatóiparnak sajátja (és ez maradjon is így!), hogy a termékei…

2 óra telt el azóta...

Megváltozott a Steam Refund szabályzata, nem lehet kijátszani a rendszert

2024.04.24. - Ugye milyen jó érzés, hogy amikor megveszel a Steamen egy játékot, akkor lehetőséged…

2 óra telt el azóta...

Teljesen ingyen kipróbálhatod, és megmentheted ezt a gyönyörű RPG-t

Bódi Dániel 2024.04.24. - Az mindenképp örömteli, hogy az egykoron nagy magasságokat megjárt, majd a…

2 óra telt el azóta...