2024.04.22. – A Warzone fejlesztői az új érában igyekeznek kézben tartani a Warzone metáját. Míg régebben csak a nagyobb frissítések alakítottak a fegyvereken, manapság szinte minden hétre jut valami. Ennek köszönhetően sosem volt még ilyen színes a játék felhozatala, ám kiigazodni sem könnyű. Sokáig egy dologban lehettek csak biztosak a játékosok. Egyértelmű tény volt, hogy a Modern Warfare II fegyvereket el kell kerülni. 2024 áprilisára aztán már ez is jócskán megváltozott, hiszen nem csak a statisztikáik javultak, de például a vizuális visszarúgásuk is barátságosabb lett.
A Warzone azonban sosem volt mentes a túl OP, „Broken” fegyverektől. Hol egy SMG vihette haza ezt a címet, hol pedig egy Shotgun érdemelte ki. Volt, hogy csak néhány napig uralkodhattak a Warzone pályákon, míg máskor akár hetekig is kiélvezhették ezeket a játékosok. Az elmúlt hetekben nem sok ilyen fegyverrel találkozhattunk, ám úgy tűnik, hogy még április vége is okozhat meglepetéseket. Ezúttal egy régi kedvenc kapott új erőre, ám egy hatalmas hátránnyal azért érdemes kalkulálni.
Ahogy az lenni szokott, a Warzone ügyeletes szakértője, WhosImmortal vetette bele magát ismét a statisztikák sűrűjébe. Célja nem volt más, minthogy megtalálja a fentebb már megemlített, broken loadoutokat. Több választást is megtalálhatunk a videóban, ám az FTAC Recon több szinten is kimagaslik a saját mezőnyéből is. A Battle Rifle kategóriát erősítő fegyver nem finomkodik. Ha TTK értékeit nézzük, akkor gyakorlatilag nem sok ellenfele van a játékban, legyen szó bármilyen távolságról. Legjobban azonban közeli harcokban és közepes távolságokon érzi jól magát. Egyetlen egy hátránnyal azonban érdemes kalkulálni. A fegyver mindössze 15-ös tárkapacitással rendelkezik, így óvatosan kell bánni a lövedékekkel. Egy próbát azonban mindenképp érdemes lehet tenni, az alábbi kiegészítőket ajánlott a fegyverre aggatni:
Nerfre egy ideig nem érdemes számítani, ám ennek ellenére érdemes lehet minél hamarabb kipróbálni a fenti ajánlást.
Bódi Dániel 2024.04.22. - Ha még nem hallottál az Arena Breakout című mobilos játékról, az…
2024.04.22. - Felteszem sok olvasónk váltott már a múltban mobilkészüléket. Akik a 90-es, 2000-es évek…
Gábor János 2024.04.22. - Az Egyesült Arab Emírségek fővárosa, Abu-Dzabi lenyűgöző látványterveket közölt egy e-sport…
Bódi Dániel ⚡ = villámhír. Kevés szöveg, csak a lényeg, gyorsan. 2024.04.22. - Nem kezdek…
2024.04.22. - Ma már egy iPhone is képes futtatni a Death Strandinget, vagy a Resident…
Bódi Dániel 2024.04.22. - Most láthatjuk, hogy miért is éri meg igazán jól adaptálni egy…