Tech/Tudomány

Íme az ORBIS, ami a bivaly gamer PC-kkel is felvenné a versenyt

2024.04.22. – Ma már egy iPhone is képes futtatni a Death Strandinget, vagy a Resident Evil 4-et, ám ha tetszik, ha nem, nem minden generáció volt ennyire szerencsés. Azok például, akik a 80-as évek előtt születtek, maximum játékgépeken játszhattak pár pixellel a képernyőn. A Pong volt az első videojáték, amit ilyen módon lehetett játszani, s az is 1972-ben vált elérhetővé.

Az első igazán komoly áttörést a Nintendo-nak köszönhetjük, ők dobták piacra ugyanis 1989-ben a Game Boyt, ami végre lehetővé tette, hogy útközben is játszhassunk teljes értékű játékokkal. Természetesen még sokat kellett várni arra az időszakra, hogy tényleges, erőben mérhető teljesítményt érjenek el a handheldek, azonban mára ez már nem csak álom. Ugyan a Switch sem tartozik az erőgépek közé, de például a Steam Deck már fel tudja venni a versenyt egy belépőkategóriás PC-vel. Valószínűleg a technológia még egy ideig nem lesz annyira fejlett, hogy csúcskategóriás PC-k teljesítményét produkálják olyan kütyük, amik a kezünkben elférnek, de magával a gondolattal jó néha eljátszani.

Vennéd?

Ilyen álomkép például az ORBIS, ami egy olyan kézi konzol tervezet, amely túlmutat a puszta gamingen. A gépet például úgy tervezték, hogy szabadon lehessen alakítgatni, így nem kell örökké az alap dizájnt nézni. A külső borítása cserélhető lehetne, esélyt adva új piaci lehetőségeknek. Az ORBIS-t a megálmodója úgy tervezte, hogy alapfunkcióiban hasonlítson a New 3DS XL-re. Kinyithatós, kagylódizájnt kapott a gép, felső és egy kicsi alsó képernyővel. Továbbá található rajta két joystick, egy D-pad, na meg egyéb nyomógombok és ravaszok.

Ami viszont kiemelné az ORBIS-t az „átlag” közül, az a masina teljesítménye, valamint az, hogy ezek mellé még ki is lehetne lőni egy dokkolónak köszönhetően a TV-re a játékokat. Utóbbira képes a Switch is, de a Nintendo gépének esetén a teljesítmény nem éri el a topkategóriát, így a kivetített kép sem egy Da Vinci festmény. Papíron ARM-alapú CPU-val van megálmodva, na meg high-end Nvidia RTX processzorral.

Így van, itt jön képbe az irrealitás, hiszen a technológia jelenlegi helyzete nem feltétlenül engedi meg nekünk, hogy egy ilyen felszerelést egy kis gépházba pakoljunk. Pontosabban még ha sikerülne is, valamivel meg kell hajtani, na meg hűteni is kell a gépet, ez pedig hatalmas helyet foglalna. Ami viszont izgalmas a projektben, hogy álmodoznak a tervezők, az ilyen álmok pedig célokként ölthetnek alakot, ami pedig idővel eredménnyel járhat. Egy biztos, mi imádnánk, ha az ORBIS valósággá válna egyszer és egy kézi konzol képes lenne felvenni a versenyt az erősebb gamer PC-kkel is.

Ezt olvastad már?

Cloud

Korábbi cikkek

A Fallout 4-gyel 8 éve, a Fallout 76-tal soha nem játszottak annyian, mint most

Bódi Dániel 2024.04.22. - Most láthatjuk, hogy miért is éri meg igazán jól adaptálni egy…

21 perc telt el azóta...

Metroidvania fan vagy? Ne mondd, hogy nincs miből választani: ez a 10 legjobb

Gábor János 2024.04.22. - Az imádott metroidvania műfaj a Metroid és a Castlevania játékok által…

31 perc telt el azóta...

A Sony már fontolgatja, hogy a Helldivers 2 megjelenjen Xbox-ra ⚡

⚡ = villámhír. Kevés szöveg, csak a lényeg, gyorsan. 2024.04.22. - Nem lennék meglepődve azon,…

2 óra telt el azóta...

Ez a 11 program komoly gondokat okozhat a Windows-gépeknek

2024.04.22. -  Nincs is annál kellemetlenebb érzés, mint amikor használjuk szeretett gépünket, ám az napról…

2 óra telt el azóta...

Dragon Ball karakterek Cartoon Network stílusban és Goku a multiverzumban

2024.04.22. - Nem sokkal azután, hogy a Dragon Ball alkotója, Akira Toriyama váratlanul elhunyt, a…

2 óra telt el azóta...

Hatalmas pályát kaphat a GTA VI, itt a kiszivárgott térkép

2024.04.22. - Nagyon érdekes, hogy annak ellenére, hogy a GTA 6-ot már hivatalosan bejelentették, és…

3 óra telt el azóta...