Tech/Tudomány

A Sony megkérte a fejlesztőket, hogy nyárra legyenek kész a PS5 Pro játékok

2024.04.17. – Úgy tűnik, valóban egyre közelebb kerülünk a PlayStation 5 Pro változatának megjelenéséhez, mivel egyre több forrásból érkeznek az erre vonatkozó szivárgások. A külföldi hírpoldalak napi szinten beszélnek arról, hogy mi várható majd el a PS5 felturbózott változatától. Több forrás és több bennfentes azt is megerősítette, hogy egyes dokumentumok szerint a Sony arra kérte a játékfejlesztőket, hogy már nyárra készítsék el játékaikat, amiket a Pro konzolra szánnak.

Miért fontos ez?

Természetesen az szivárgásokat sosem szabad biztosra venni, ugyanakkor az utóbbi napokban olyan sok volt belőlük, hogy érdemes beszélni róluk. Egyesek viszont aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a Sony eddig nem tett semmilyen hivatalos bejelentést. Ha azonban a fenti információk bármelyike is igaz, akkor bizony ez is igen közel lehet. Ahogy arról mi is beszámoltunk, a TheVerge megerősítette a PS5 technikai specifikációit, meg nem nevezett Sony-hoz közelálló forrásokra hivatkozva.

Ebből nem csak az derül ki, hogy konzol milyen új hardvert és grafikai lehetőségeket ígér, hanem az is, hogy a stúdiók már most fel kell készüljenek a megjelenésre a játékaikkal. Ez azt is jelentheti, hogy a már megjelent játékok kapnak valamilyen PS5 Pro upgrade-et, de azt is, hogy új játékoknak kell elkészülniük, amik már a PS5 Pro-t támogatják és kihasználják. Ez természetesen logikus lépés, hiszen a rendszer nyers ereje mellett a hozzá megjelenő játékok is sokat nyomnak majd a latba az eladások tekintetében.

A Sony felkészül

A játékóriás valószínűleg biztosra akar menni, hogy a stúdiók már befejezték a Pro konzolra szánt játékaikat, amik leginkább a ray tracingre helyezik a hangsúlyt. A TheVerge nemrég megerősítette, hogy a Pro konzol a Trinity kódnevet használja, a konzollal kompatibilis játékok pedig a „PS5 Pro Enhanced” (PS5 Pro-ra fejlesztett) megjelölést kapják majd. A források szerint a Sony már most minden stúdiónak fejlesztői csomagokat küld, legkésőbb augusztusra tervezik a játékok hardvertanúsítását.

Ez pedig újabb bizonyítékkal szolgáltat a PS5 Pro 2024 végi megjelenésre. A formaságok gyors elintézése után a PlayStation a marketingre és a konzol megjelenére koncentrálhat. Szóval, a lényeg az, hogy amikor a PS5 Pro megjelenik, máris lesznek rá olyan játékok, amik kihasználják majd a képességeit. Ezeket pedig már most nyáron be kell fejezni.

Ezt láttad már?

DV

Korábbi cikkek

Többszáz embert menesztett, egy halom játékot eltörölt a Take Two

2024.04.17. - Közel sincsen kényelmes helyzetben a videojáték-ipar. Sorra jelentik be a nagyobb kiadók és…

28 perc telt el azóta...

Nerfeket és buffokat hozott az MW3 és a Warzone április 16-i frissítése

2024.04.17. - A Call of Duty Modern Warfare és Warzone igen velős frissítést kapott április…

33 perc telt el azóta...

A magyarok még mindig nagyon, nagyon sokat tévét néznek

Bódi Dániel 2024.04.17. - Hiába hasít ki a mindennapjainkból egyre nagyobb szeletet a streaming, a…

44 perc telt el azóta...

Most ingyen próbálható ki az Assassin’s Creed Mirage, de siess!

2024.04.17. - Ha olyan AC rajongó vagy, aki valamiért úgy érezte, egyelőre nem veszi meg…

3 óra telt el azóta...

Sietned kell érte: ingyenes a játék, amiben streamernek állhatsz

Gábor János 2024.04.17. - Az ingyenes kulcsot nem a szokásos webáruházakban érdemes keresni, mert nem…

4 óra telt el azóta...

Fájni fog! – 25 játék kerül ki a PlayStation Plus Extra kínálatából májusban

2024.04.17. - Azon senki nem lepődik meg, hogy a PlayStation Plus Extra szintjéről minden hónapban…

5 óra telt el azóta...