Gaming

Többszáz embert menesztett, egy halom játékot eltörölt a Take Two

2024.04.17. – Közel sincsen kényelmes helyzetben a videojáték-ipar. Sorra jelentik be a nagyobb kiadók és fejlesztőcégek a leépítéseket, az Electronic Arts, a Microsoft, de még az Riot Games háza táján is komoly átalakulások mentek végbe a közelmúltban. S míg ez a dolgozók szempontjából is nagyon szomorú, sajnos minket, játékosokat, végfelhasználókat is érint. Ezek a leépítések ugyanis teljes projektek lezárásával, beszüntetésével járnak.

Az Electronic Arts például a leépítések miatt egy új, sokak által várt Star Wars játék fejlesztését is lelőtte, holott már hosszú évek óta dolgoztak rajta. A Riot Games kapcsán pedig a Legends of Runeterra támogatottságán esett csorba, ahogy bezárt a Riot Forge stúdió is, ami a League of Legends mondavilágán belül játszódó indejátékok kiadásáért és azok fejlesztésének támogatásáért felelt. Kijelenthető tehát, hogy a játékiparban tapasztalható leépítések miatt nem csak a dolgozók, hanem mi magunk is komoly árat fizetünk. Ráadásul kiderült, hogy a Take Two sem élvez kivételt…

Komoly leépítések, egy halom eltörölt játék

Egészen eddig nem lehetett tudni, hogy a leépítési hullámban részt vesz-e a Take Two, ám már sajnos biztos, hogy igen. A hírek szerint több mint 570 dolgozót érint az átalakítás, ami komoly emberi erőforrás-veszteség a cégnek. Nem tudni, hogy összesen hány projekten dolgozott a Take Two, ám az biztos, hogy ez a szervezeti átalakulás szinte minden jelenleg is folyó folyamatot negatívan fog érinteni. Egy halom játék fejlesztésének leállását jelentették, az egyébként 58 betervezett megjelenés közül, amit az elkövetkező 3 évben szerettek volna piacra dobni.

A cég egyébként nemrégiben vásárolta fel a Gearboxot, ami mint jól tudjuk már gőzerővel dolgozott a Borderlands negyedik epizódján. Ezért is volt ilyen magas a fejlesztés alatt álló Take Two-projektek száma, s természetesen lehetett arra számítani, hogy ebben lesznek változások. Azonban valószínűleg a cég dolgozói sem számítottak ekkora leépítésre, ami csak remélhetjük, hogy nem érinti sem a Borderlands 4, sem pedig a Grand Theft Auto VI fejlesztését.

Forrás: Rockstar Games

Arról sajnos még nincsen hivatalos lista, hogy pontosan melyek azok a játékok, amiktől könnyes búcsút kell vennünk, azonban az biztos, hogy ennek a szervezeti átalakulásnak pénzügyi vonatkozásai vannak. Lényegében túl drága lett fenntartani a cégcsoportot, így valahol meg kellett húzni a nadrágszíjat, pláne a Gearbox felvásárlása után. Sőt, a kukázott játékok után is legalább 200 millió dollárt kell majd még fizetnie különféle partnereknek a cégnek, legalábbis ezt gondolják a szakértők.

Ezt olvastad már?

Cloud

Korábbi cikkek

Nerfeket és buffokat hozott az MW3 és a Warzone április 16-i frissítése

2024.04.17. - A Call of Duty Modern Warfare és Warzone igen velős frissítést kapott április…

19 perc telt el azóta...

A magyarok még mindig nagyon, nagyon sokat tévét néznek

Bódi Dániel 2024.04.17. - Hiába hasít ki a mindennapjainkból egyre nagyobb szeletet a streaming, a…

31 perc telt el azóta...

Most ingyen próbálható ki az Assassin’s Creed Mirage, de siess!

2024.04.17. - Ha olyan AC rajongó vagy, aki valamiért úgy érezte, egyelőre nem veszi meg…

2 óra telt el azóta...

Sietned kell érte: ingyenes a játék, amiben streamernek állhatsz

Gábor János 2024.04.17. - Az ingyenes kulcsot nem a szokásos webáruházakban érdemes keresni, mert nem…

3 óra telt el azóta...

Fájni fog! – 25 játék kerül ki a PlayStation Plus Extra kínálatából májusban

2024.04.17. - Azon senki nem lepődik meg, hogy a PlayStation Plus Extra szintjéről minden hónapban…

4 óra telt el azóta...

Fortnite: akkor is bannolnak, ha tudtodon kívül csalóval játszol?

Gábor János 2024.04.17. - Akkor is kitilthatnak a Fortnite-ból, ha csak egy lobbiban játszol egy…

5 óra telt el azóta...