Tech/Tudomány

A PC szerviz elárulta: továbbra is százasával égnek le az Nvidia új kártyái

2024.04.14. – Az Nvidia az RTX 3090 Ti modelljén debütáltatta a 12VHPWR névre keresztelt csatlakozóját. Kifejezetten biztató jövőképet rajzolt fel akkor a gyártó, papíron az összes felmerült problémára megoldást nyújtott volna a csatlakozó. Akár 600 wattot is képes szállítani egyetlen egy kábel és csatlakozó segítségével, míg a régebbi, 8 pines PCIe tápkábelből ekkor már 3 darab kellett a csúcskártyákra. Az RTX 40 csúcskártyái, köztük az RTX 4080 és 4090 kártyák szintén ezzel a csatlakozóval érkeztek, ám az öröm nem tartott sokáig.

Egyre több felhasználó jelezte, hogy égést, olvadást tapasztalt a kártyákon vagy akár a kábeleken, később pedig már a tápokkal sem stimmelt minden. Ennek orvoslására az Nvidia 2023 nyarán szépen csendben elkészítette a csatlakozó új változatát, mely a 12V-2×6 elnevezést kapta. Ez egyébként küllemben gyakorlatilag tökéletesen azonos a 12VHPWR-el, éppen ezért nem is tűnt fel senkinek a váltás. Szerencsére a belső azért változik, sokkal szigorúbb előírásokat követelnek meg a második verziótól. Ezt követően az új kártyák már ezzel a csatlakozóval érkeznek, de a régebbi modellek friss gyártásai is ezt kapták meg.

Továbbra is rengeteg Nvidia kártya, csatlakozó ég le

A Northridgefix csatornája nemrégiben egy új videóval jelentkezett. A hardverek javításával foglalkozó bolt tulajdonosa elárulta, hogy továbbra is hatalmas gondok vannak az RTX 4090 kártyákkal. A csatlakozó lecserélése alapvetően jó ötlet volt, ám a Cablemod kiegészítők ismét felszínre hozták a hibákat.

A Cablemod adapterek alapvetően minőségi termékek, ám még a régi csatlakozóra építenek. Ennek következményeként továbbra is körülbelül 200 darab, többnyire RTX 4090 kártya leégett csatlakozóját kell HAVONTA megjavítaniuk. Azt javasolja a bolt, hogy a gyári megoldások mellett tegyék le a voksot az Nvidia felhasználók. Ez magában foglalja a gyári, kártya mellé kapott Nvidia PCIe- 12V-2×6 az adaptereket vagy épp a modern tápok, dedikált, natív 12V-2×6 csatlakozóit. Ezek esetében már nem kell félni az olvadástól vagy a leégéstől.

Forrás: Videocardz

Ezt láttad már?

 

Arpi

Korábbi cikkek

Olyan büdösek voltak a Yu-Gi-Oh versenyzők, hogy volt, aki feladta a párbajt

2024.04.13. - Tudom, ez most furcsán hangzik majd, de nem először probléma, hogy egy versenyen,…

19 óra telt el azóta...

7 kegyetlen sz@r videojáték, amit legendásan jó stúdiók követtek el

Bódi Dániel 2022. 12. 01.  - Hiába a kikezdhetetlen renomé, a nagy tudás, a közönség…

19 óra telt el azóta...

Tényleg jöhetnek a reklámok a Windows 11 Start menüjébe

2024.04.13. - Úgy tűnik, akármilyen szolgáltatást használunk mostanában, egyre nehezebben ússzuk meg, hogy reklámokat lássunk.…

19 óra telt el azóta...

Teljesen leégett a szoba, mert a töltőn maradt a PlayStation kontroller

2024.04.13. - Nem igazán kaptunk még arról hírt, hogy gond lenne azzal, ha a töltőn…

19 óra telt el azóta...

A 10 legpusztítóbb magyar filmcím fordítás – így TEDd tönkre a jó filmeket!

Gábor János 2022. 12. 28. - Valószínűleg nem vagyunk egyedül a lábon kihordott agyvérzéssel, amikor…

21 óra telt el azóta...

Így néznének ki a kedvenc mesehőseid a valóságban – KÉPEK

Bódi Dániel 2022. 12. 30. - Az élőszereplős adaptációk korában sokan már nem kell, hogy…

22 óra telt el azóta...