Tech/Tudomány

Egészen furcsa ajánló funkció jön a YouTube-ra


Bódi Dániel

2024.03.29. – Alaposan rákapcsolt a Google: a térképalkalmazás izgalmas újdonságai mellett a YouTube-ot is tovább fejleszti, amire hamarosan egy igazán érdekes, de sokak számára furcsa gépi tanulásos funkció érkezik. Ezt azonban még nem mindenki használhatja: a tesztben résztvevő Premium-előfizetők visszajelzései alapján fejlesztők még csak tesztelgetik és finomítják az új funkciót, és majd csak ezután fogják élesíteni az összes felhasználónál. Legalábbis akkor, ha nem hagyják meg Premium-funkciónak, ezzel is vonzóbbá téve a videómegosztó reklámmentes szolgáltatását.

Az új funkcióra visszatérve: egy teljesen új szűréssel-ajánlással-ugrással (így egyben) próbálkoznak, ami a felhasználó tartalomfogyasztási szokása szerint az éppen nézett videóban kiemeli a számára érdekesnek vélt részeket. Ezekhez a részekhez pedig a képernyőt böködős 10 másodperces tekerésekhez hasonlóan lehet majd azonnal eljutni: a gyors duplabökésre megjelenik egy „jump ahead”, azaz előre ugrás opció, amit kiválasztva rögtön ahhoz a részhez érünk, amit a YouTube gépi tanulásos elemzője érdekesnek talált.

Hogy mindez pontosan miként fog a gyakorlatban működni, hogyan és mi alapján fogja elemezni a felhasználókat (és az így gyűjtött adatokat még mi másra fogják felhasználni) arról nem szól a fáma. Azt viszont tudjuk, hogy a funkció csak az arra „jogosult” videókkal fog működni – ami szintén felhomályosításra vár, bár valószínűleg ez a semmilyen formában nem regulázott-korlátozott-büntetett tartalmakra vonatkozhat.

Bár gépi tanulásos újítást még csak néhány tengerentúli Premium-előfizető számára érhető el, előfordulhat, hogy a tesztet hamarosan kiterjesztik -> ha érdekel, akkor alkalomadtán érdemes ellenőrizni a YouTube-alkalmazás beállításai között az „Új, kísérleti funciók” menüben, hátha nem sokára felbukkan.

via – 9to5Google

Ezt is olvasd el:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Legyen minden jó! – Tiltsunk be MINDENT a Twitchen

Bódi Dániel *A szerkesztő egyéni véleménye nem tükrözi a szerkesztőség álláspontját. 2024.03.29. - Tiltsuk be…

7 óra telt el azóta...

Szerezz ingyen béta-kulcsot 2024 egyik legígéretesebb multiplayer FPS-éhez

2024.03.29. - Úgy tűnik, hogy 2024 nem lesz mentes a multiplayer FPS játékoktól, már csak…

8 óra telt el azóta...

Bajban vagy, ha szoktál csalni – Hackerek támadják a Call of Duty csaláskészítőket!

2024.03.29. - Milyen ironikus, hogy még a Call of Duty csalások készítői sincsenek biztonságban a…

9 óra telt el azóta...

CDPR: fullos a The Witcher 4 csapata, jöhet a Cyberpunk 2077 mobiljáték

Gábor János 2024.03.29. - Újabb fényes bizonyíték, hogy nagyon érdemes odafigyelni még az olyan, elsőre…

10 óra telt el azóta...

30.000 forint helyett lesz INGYENES a The Outer Worlds és a Thief

Gábor János 2024.03.29. - Nem is indulhatna jobban a tavasz második hónapja: összesen közel 30.000…

11 óra telt el azóta...

Ne várj tovább, ha SSD-t vagy memóriakártyát akarsz venni

2024.03.29. - A 2023-as év kifejezetten kellemes volt a NAND chippel rendelkező komponensek számára.  Ide…

12 óra telt el azóta...