Tech/Tudomány

Nem ízlik a sör? – A mesterséges intelligencia most segít megszeretni

2024.03.28. – A mesterséges intelligencia fejlődése egy halom kaput nyitott ki előttünk. Ezek közül nem mindegyik közkedvelt irány, gondoljunk csak bele, micsoda közfelháborodást generált a technológia Hollywoodban. Több hónapos sztrájkot tartottak a filmiparban dolgozók, ugyanis több eddig ember által elvégzett munkát a számítógépekkel kezdtek el elvégeztetni. A Disney+-on megtekinthető Titkos Invázió című sorozat főcíme például 100%-ban AI által generált képekből áll. S míg jól néz ki, a grafikusok nem örültek ennek a döntésnek. A sztrájkot akkor szüntették be, amikor sikerült lefektetni pár alapszabályt a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Így most mindenki nyer, a stúdiók is és a színészek/művészek is. Ám ez csak egy példa, ennél jóval több mindenre alkalmazható az MI, például tudósok szerint akár a sört is megszerettethetik azzal, aki egyébként ki nem állhatja az ízét.

Örömmámorban a kocsmák

A Nature című tudományos folyóiratban megjelent egy új tanulmány, ami részletezi belga kutatók egy gépi tanulási modelljét, ami 180 000 online sörértékelésből, valamint egy 16 fős testület visszajelzéséből lett felépítve. A kutatók létrehoztak egy új mesterséges intelligencia-rendszert, ami képes megjósolni, hogyan lehet a lehető legjobb ízűvé varázsolni a sört. A testület három év alatt 250 sörből vett mintát 50 attribútum alapján, olyan változókat figyelembe véve, mint a keserűség, édesség, alkoholtartalom és maláta aroma.

Az újonnan képzett modellt ezután arra kérték, hogy javítsa fel a sör ízét a legjobb összetétel biztosításával. A kutatócsoport ezután változtatásokat hajtott végre a kereskedelmi forgalomban már kapható sörökön, mielőtt azokat a mintavevő bizottság elé tárták volna. A testület a tesztelések végén sokkal magasabb pontszámot adott az AI-által módosított sörnek, mint a többinek a piacon. Ez azt jelenti, hogy az AI-nak sikerült az, amit a sörfőzők évtizedek óta próbálnak elérni, létrehozni egy olyan ízt, ami a legtöbb ember számára érdekessé és finommá teheti a sört.

Ennek függvényében tökéletesen látható, hogy a mesterséges intelligenciának van relevanciája, pusztán csak megfelelő keretek között kell tudnunk alkalmazni.

Ezt olvastad már?

Cloud

Korábbi cikkek

Nem szabadul a csacsi, öreg medve – jön a Micimackó horror 3. része

Gábor János 2024.03.28. - Bombaként robbant a hír, ami valószínűleg egyszerre örvendezteti és rémíti halálra…

1 perc telt el azóta...

Csodás metroidvaniára csaphatsz le INGYEN – 5500 forint helyett

Bódi Dániel 2024.03.28. - Ha a cikket még pont a megírásának napján, azaz március 28-án…

2 perc telt el azóta...

Ezek a Warzone Mobile legjobb perkjei – Nem mindegy, hogy mit használsz

2024.03.28. - 2024. március 21-én elrajtolt a Call of Duty következő fejezete. A 2022 őszén…

31 perc telt el azóta...

Befutott a Hunt: Showdown új, western-stílusú riválisa Steamre

2024.03.28. - Megmondom őszintén, amikor bejelentették a Hunt: Showdown érkezését, nem láttam túl fényes jövőt…

1 óra telt el azóta...

Még több szexi streamet töröl a Twitch – nincs több fenék, ágyék, mell

Gábor János 2024.03.28. - A Twitch még tovább korlátozza a szexuális tartalmakat: a meztelenkedés bannolása…

2 óra telt el azóta...

A My Hero Academia 7. évada olyan hosszú lesz, mint a 6., de van egy bökkenő

2024.03.28. - Akik alapvetően szeretik a szuperhősös, szuperképességes témát és a japán animációt is, valószínűleg…

2 óra telt el azóta...