Film/TV

Ez a legnagyobb problémája a Boruto rajongóknak a mangával

2024.03.27. – Aki szerette a Naruto sorozatot, bizonyára belenézett már annak folytatásába is, ami a Boruto címet viseli. A történet már régóta fut anime formájában is, szóval még azok számára is ismert lehet, akik nem annyira szeretik a japán képregényeket. A Boruto Masashi Kishimoto remekművének, a Narutónak a közvetlen folytatása, ami a következő generáció kalandjait követi nyomon. A mangát azonban nem a Naruto eredeti alkotója, hanem Ukyou Kodachi írta, a rajzokat pedig Mikio Ikemoto készítette. A projektet ettől függetlenül persze Kishimoto felügyeli, sőt a Two Blue Vortex esetében a manga történetének irányítását is átvette.

Kezdetben

Az igazság az, hogy a Boruto kezdetben csalódást okozott az olvasóknak, és igen komoly kritikákat kapott. Bár én csak az animét láttam, szerintem a Boruto története nem csak folytatja, de igazán ki is bontja a Naruto univerzumát, ami kellemes meglepetés volt. Még jobban értelmet nyer az egész. A kezdeti csalódás ellenére a manga idővel javult, és elnyerte a rajongók tetszését. Sokak szerint azonban van valami, amiben alul marad, és ez probléma.

A gond

Sok rajongó úgy gondolja, hogy a manga, különösen a harci jeleneteknél, elég silány és elkeserítő. Kétségtelen, hogy egy shounen fight manga esetében elengedhetetlen a harc, és a Boruto ebben is bővelkedik. A gond azonban az, hogy ha a harcjeleneteket nézzük, akkor a csaták jóval könnyedebbek, nem érezzük a karakterek erejét, kicsi a hatás, elnagyolt az egész. Ha összehasonlítjuk a Boruto és a Naruto harcjeleneteit, a különbség szembetűnővé válik. Egyesek szerint még a Naruto Gaiden harcai is jobban meg vannak rajzolva, mint a Boruto bármelyik harca.

A rajongók szerint a fő probléma, hogy a harcokban nem történik elég sérülés, még akkor sem, ha a karakterek hihetetlenül erősnek vannak beállítva. A harcok koreográfiája egy másik probléma, amit elnagyoltnak éreznek. A Redditen valaki például azt írta:

  • „Igazából csak leírások vannak arról, hogy mennyire erősek ezek a karakterek, miközben alig okoznak kárt másokban.”
  • „Azt hiszem, eléggé közismert tény, hogy a Ikemoto eléggé középszerű Kishihez képest” – írta egy másik rajongó.
  • „Kishi ábrázolása isteni. Ikemotoé rossz, de azért szeretem a rajzait. Észrevettétek, hogy minden Ikemoto harcban van egy ugyanolyan rúgás?”

Még egy példa, ami erősen spoileres

Naruto elveszti Obitót a Naruto mangában:

Naruto elveszti Kuramát a Boruto mangában:

Egy shounen manga esetében a harcjelenetek a történet nagyon fontos részét képezik. Még nem tudni, hogy a ezek javulnak-e a Boruto Part 2 9. fejezetében, ami 2024. április 18-án jelenik meg.

Ezt láttad már?

DV

Korábbi cikkek

Ennyire használható 2024-ben egy OLED monitor: villámgyorsan beég?

2024.03.27.  - Az elmúlt években egyre nagyobb teret kér magának az OLED technológia. Míg korábban…

32 perc telt el azóta...

Gigantikus tavaszi akció indult PS-en – Mutatjuk az 50 legmegérősebb ajánlatot

Bódi Dániel 2024.03.27. - A Sony stílusosan a húsvéti ünnepek elé időzítette a gigantikus tavaszi…

48 perc telt el azóta...

Legendás Rockstar-játékokkal bővült a GTA+ kínálata

2024.03.27. - Manapság már nagyon divatosnak számítanak a feliratkozást igénylő szolgáltatások. A streaming platformok egy…

1 óra telt el azóta...

Rettegj, ha más valaki tornázza fel Warzone szintedet, végleg kitilthatnak

2024.03.27. - Tudom, gyakran mondjuk, hogy a Call of Duty Warzone legnagyobb problémája a rengeteg…

1 óra telt el azóta...

Így nyerhetsz South Parkos Xbox Series X konzolt a Microsofttól

2024.03.27. - Előre leszögezem, hogy nagyon szeretjük az olyan nyereményjátékokat, amiket bár nemzetközi szinten hirdetnek…

3 óra telt el azóta...

Verhetetlen brit gengszterek – A Netflix új nagy dobása se győzte le őket

Gábor János 2024.03.27. - Töretlen sikerrel tarol a Netflix kínálatában Guy Ritchie sorozata, ami a…

4 óra telt el azóta...