Film/TV

Érkezik a Netflixre Hayao Miyazaki legújabb Oscar-díjas filmje

2024.03.22. – Szerintem mindenki tudja, hogy a Studio Ghibli japán egyik legikonikusabb stúdiója, Hayao Miyazaki pedig az animeipar legnagyobb neve. Az élő legenda többször elhatározta már, hogy visszavonul, de úgy tűnik, mégis újra rendezőnek áll. Ennek mi nagyon örülünk, mivel alkotásai rendszerint nagyon magas színvonalon készülnek, sőt Oscar-díjat is érdemelnek. A fiú és a szürke gém hamarosan

a Netflix kínálatában is elérhető lesz.

A fiú és a szürke gém

A fiú és a szürke gém a japán rendező legújabb munkája, és bár úgy volt, hogy ez lesz az utolsó filmje, a siker után úgy döntött, folytatja a karrierjét. Amellett, hogy Miyazaki az idei Oscar-gálán elnyerte a legjobb animációs filmnek járó díjat, első Golden Globe-díját is átvehette. A film Mahito, egy fiatal fiú történetét követi, aki az édesanyja után vágyakozik. Egy olyan világba merészkedik, amelyen az élők és a holtak osztoznak, és ahol egy teljesen új életet kezd.

A Netflix nemrég bejelentette, hogy film hamarosan a streaming szolgáltatásban is elérhető lesz, ám pontos megjelenési dátumot nem közöltek.

Ez a varázslatos film nem mellesleg egy gyermekkönyvre támaszkodik. Hayao Miyazaki félig önéletrajzi ihletésű fantasyje tiszteleg a barátság előtt, valamint a teremtés, a halál és az élet témáit járja körül. Addig is nézd meg az előzetest!

Ezt láttad már?

DV

Korábbi cikkek

A PlayStation játékosok szerint ez a legjobb exkluzív a platformon

2024.03.22. - Fiatal felnőttként dolgoztam egy rövid időt konzolüzletben. Ott mindig három kérdést tettem fel…

1 perc telt el azóta...

Világbajnok áron támasztja fel a gitárkontrollereket PS-en, Xboxon és PC-n a PDP

Bódi Dániel 2024.03.22. - Nem, mintha kihaltak volna, szimplán csak kimentek a divatból az olyan…

29 perc telt el azóta...

Tigene készen áll – Profi esportolót hívhatsz ki Valorantban, ha bátor vagy

2024.03.22. - Új év, új izgalmak, új lehetőségek és új kihívások. Az Unibet Magyarország Twitch…

2 óra telt el azóta...

Ingyen hozzád vágnak egy szuperbizarr, izgalmas metroidvania játékot

Gábor János 2024.03.22. - Közzétette az Epic Games, hogy a heti ajándékszórásának köszönhetően legközelebb melyik…

3 óra telt el azóta...

Ingyen lesz letölthető a Resident Evil 4 Remake teljes MAGYAR szinkronja

2024.03.22. - A SzinkronSarok munkája bizonyára ismerős lehet neked is, hiszen ők azok, akik rajongói…

4 óra telt el azóta...

Így alakul át nálunk is az HBO Max – Új műsorok és sportközvetítések jönnek

Gábor János 2024.03.22. - Magyarország azon európai országok között van, ahol elsőként alakul át a…

5 óra telt el azóta...