Gaming

A PlayStation játékosok szerint ez a legjobb exkluzív a platformon

2024.03.22. – Fiatal felnőttként dolgoztam egy rövid időt konzolüzletben. Ott mindig három kérdést tettem fel a vásárlóknak, ami segített abban, hogy közösen eldöntsük, a PlayStation, vagy az Xbox a jobb választás-e. Az első mindig a kontroller kialakítására vonatkozott. Melyik a kényelmesebb? Elvégre, ha valaki több száz, vagy ezer órát akar belerakni a gépébe, nem baj, ha kényelemben teszi, nemde?

A második kérdés arra vonatkozott, hogy melyik platformon játszik több barát, vagy azok, akikkel a legtöbb időt kívánja eldönteni az illető. Hiszen valljuk be, az együtt töltött játékórák mindig a legemlékezetesebbek, még akkor is, ha szeretjük a szóló, történetalapú élményeket is.

A harmadik kérdés pedig az exkluzív címekre vonatkozott. Melyek azok a játékok, amiket biztosan szeretne játszani a vásárló? Ha érdeklődik a Halo, vagy a Forza iránt, akkor egyértelműen nem a PlayStation lesz a jó döntés, ha viszont a God of Wart akarja pörgetni némi Spider-Mannel megfűszerezve, akkor pedig a Mirosoft gépét kell elfelejteni.

Az exkluzívak legexkluzívabbja

Ma már szerencsére nem ennyire fekete, vagy fehér a helyzet, mert egy halom crossplatform játék található a piacon. Sőt olyan speciális kontrollerek is, amik a másik gépcsaládhoz hasonló gomb és joystick-kiosztással szolgál a “konkurencia” játékosainak számára. Az exkluzív játékok viszont még mindig döntő szerepet játszanak, úgy is, hogy a Sony az elmúlt időszakban igyekezett ezen a szorításon engedni.

A PlayStation közösségi oldalain a platform játékosai és rajongói most egy szavazássorozat keretein belül azt is megválaszolták, hogy ha PlayStation, akkor melyik exkluzív játék a legjobb az eddig megjelent címek közül. Sokakat talán nem fog meglepni a végeredmény, de azért annyit elmondhatok, hogy az én listám biztosan nem így alakulna.

 

A befutó

A “versenyen” 16 kiváló PlayStation exkluzív játék feszült egymásnak, a szavazatok alapján pedig egy ágrajzon ábrázolta a Sony az eredményeket. Az elején 8 párost eresztettek össze, s az a játék, ami a kettőből a legtöbb szavazatot kapta, továbbjutott, míg az alulmaradt azonnal kiesett a versenyből.

A szavazás abszolút győztese a God of War, ami mindkét legutóbbi epizódjával bekerült a döntőbe. Így a PlayStation játékosoknak csak azt kellett eldönteniük, hogy a God of War, vagy a God of War: Ragnarök szerintük a jobb. A szavazatok alapján pedig a közösség inkább az újabb játék felé húz, a győztes a Ragnarök lett. Harmadik-negyedik helyen végzett a The Last of Us, illetve a Ghost of Tsushima.

Ebből is látszik, mennyire fontos, hogy több ember véleményéből álljon össze az eredmény, hiszen például, ha csak engem kérdeznek meg, a God of War: Ragnarök már a Demon’s Souls ellen elhasal az első körben…

Ezt olvastad már?

Cloud

Korábbi cikkek

Érkezik a Netflixre Hayao Miyazaki legújabb Oscar-díjas filmje

2024.03.22. - Szerintem mindenki tudja, hogy a Studio Ghibli japán egyik legikonikusabb stúdiója, Hayao Miyazaki…

41 másodperc telt el azóta...

Világbajnok áron támasztja fel a gitárkontrollereket PS-en, Xboxon és PC-n a PDP

Bódi Dániel 2024.03.22. - Nem, mintha kihaltak volna, szimplán csak kimentek a divatból az olyan…

28 perc telt el azóta...

Tigene készen áll – Profi esportolót hívhatsz ki Valorantban, ha bátor vagy

2024.03.22. - Új év, új izgalmak, új lehetőségek és új kihívások. Az Unibet Magyarország Twitch…

2 óra telt el azóta...

Ingyen hozzád vágnak egy szuperbizarr, izgalmas metroidvania játékot

Gábor János 2024.03.22. - Közzétette az Epic Games, hogy a heti ajándékszórásának köszönhetően legközelebb melyik…

3 óra telt el azóta...

Ingyen lesz letölthető a Resident Evil 4 Remake teljes MAGYAR szinkronja

2024.03.22. - A SzinkronSarok munkája bizonyára ismerős lehet neked is, hiszen ők azok, akik rajongói…

4 óra telt el azóta...

Így alakul át nálunk is az HBO Max – Új műsorok és sportközvetítések jönnek

Gábor János 2024.03.22. - Magyarország azon európai országok között van, ahol elsőként alakul át a…

5 óra telt el azóta...