2024.03.20. – Áll a bál a PlayStation 5 Pro kiszivárgott specifikációi miatt. Ahogy nemrég megírtuk, csaknem másfélszer gyorsabban renderelő konzolról lehet szó, de később ennél is konkrétabb információk láttak napvilágot a vasról. Az információk elég hitelesnek tűnnek – úgy meg pláne, hogy a Sony alapos nyomozásba kezdett a leak miatt – tudta meg az Insider Gaming egyik szerzője.
A szivárogtató portál írója, Tom Henderson nem sokkal a részletes specifikációk megjelenése után azt posztolta az X-en, hogy „amint arra számítani lehetett”, a gyártó kiterjedt belső vizsgálatba kezdett a Trinity munkacím alatt fejlesztés alatt álló konzol dokumentumainak nyilvánosságra kerülése miatt. Az újságíró bejegyzése szerint „harmadik fél” oszthatta meg a bizalmas információkat, vagyis a Sony feltehetőleg a körmére néz minden olyan fejlesztő stúdiónak, akinek korábban elküldte a PS5 Pro adatait. Ha a leak valóban egy (vagy több) harmadik féltől származó PlayStation 5 fejlesztőtől származnak (és a Sony képes is lesz azonosítani, hogy pontosan kiktől), akkor a vállalat a jövőben szinte biztos, hogy szigorúbb ellenőrzést fog bevezetni a hardveres információk megosztásával kapcsolatban.
A specifikációk szerint nagy teljesítményű ray-tracing konzolról van szó, ami AI hardverrel rendelkezik – a Sony egyedi DLSS felskálázási technológiájának, a PSSR-nek, vagyis a PlayStation Spectral Super Resolutionnek a megvalósításához. A PlayStation 5 Pro rendszermemóriája várhatóan hatékonyabb lesz, mint a standard konzolé: a sávszélesség-gyarapodás több mint 28%-kal nőhet. És ami még kiderült:
A PS5 Pro a pletykák szerint a 2024 év végi ünnepi szezonra jelenhet meg. Kérdés, hogy ezen a mentrenden változtat-e valamit a mostani szivárgás.
2024.03.20. - Nincs is annál jobb, mint mikor játszunk a játékainkkal és ezért még jutalmat…
2024.03.20. - A Warzone Mobile megjelenésétől immáron csak néhány nap választ el minket. A legfontosabb…
2024.03.20. – Amióta léteznek digitális játékok, a felhasználóink védelme kiemelkedően fontos. Amikor ez még nem…
Gábor János 2024.03.20. - Felmérte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat és meg is…
2024.03.20. - Kétségtelen, hogy a Helldivers 2 akkor a legélvezetesebb, ha a haverokkal együtt nyomjuk.…
2024.03.20. - Manapság egyre nagyobb teret kérnek maguknak a kis méretű, mini-ITX házikók. Arra már…