Tech/Tudomány

Megszületett az AI, ami lefordítja, hogy mit mondanak a csirkék


Németh Dávid

2023.09.21. – Na, most komolyan! Álljunk meg szóra! Az utóbbi időben egy rakás mesterséges intelligencia rendszert hoztak létre, ami képes szövegeket írni, beszélgetni, sőt a világ minden nyelvén fordítani. De ennyi hihetetlen tudományos áttörés után még mindig nem tudjuk, mit mondanak az állatok?! Nem győzöm most dicsérni azokat a tudósokat, akik elkezdtek azzal foglalkozni, hogy olyan AI rendszer jöjjön létre, ami lefordítja a csirkék hangját.

A Tokiói Egyetem kutatócsoportja egy új tanulmányban mutatta be azt az új AI-t, ami

képes lefordítani a csirkék hangját, érzelmi állapotokra.

Igen, ez azt jelenti, hogy az AI talán valóban képes megmondani, hogy mit mondanak a csirkék. Persze nem szó szerint. A hangokat valahogyan érzelmi állapotokra fordítja. De már ez is valami. Az említett tanulmány részletesen leír egy új, AI technológiát, amit a csapat „Deep Emotional Analysis Learning” (mély érzelemelemelemzéses tanulás) néven emleget. A Tokiói Egyetem kutatói szerint ez képes „a csirkék különböző érzelmi állapotainak értelmezésére, beleértve az éhséget, a félelmet, a dühöt, az elégedettséget, az izgatottságot és a szorongást”.

Ennyi mindent érez egy csirke? Nem is tudtam!

Csirke-fordító AI

Mint a legtöbb mesterséges intelligencia rendszer, ez is a kutatók által összeállított matematikai algoritmusokkal működik. Ezek idővel egyre jobbak és pontosabbak lesznek, ahogy a csirkék hangmintáinak különböző variációi kerülnek az adatbázisba. A tanulmány kifejti, hogy a kutatók 80 csirke hangmintáját rögzítették és elemezték, különböző „érzelmi állapotokat” alkalmazva a hangokra. Így a csapat képes volt meghatározni a csirkék érzelmi állapotát.

„Kísérleteink eredményei azt mutatják, hogy a AI és a gépi tanulási segítségével a csirkék érzelmi állapotainak felismerése a hangjelzések alapján lehetséges” – olvasható a tanulmányban. „Az egyes érzelmek felismerésének magas valószínűsége arra utal, hogy modellünk megtanult értelmes mintákat és jellemzőket rögzíteni a csirkehangokból”.

Mondani sem kell, hogy ez egy hatalmas ugrás a tudomány számára! És ez még csak a kezdet. Reméljük, hogy ezeket az AI technikákat más állatokra is adaptálni tudjuk majd. Adrian David Cheok, a tanulmány vezető kutatója szeretné, ha idővel minden állat érzelmeit le tudnánk fordítani, aminek óriási haszna lenne.

„Ha tudjuk, mit éreznek az állatok, sokkal jobb világot tudunk tervezni számukra” – mondta. Való igaz: néha annyira szeretnénk megmondani, hogy mit éreznek, gondolnak az állatok. Egy ilyen AI fordító talán a jövőben segít megérteni őket! Támogatom!

Ezt láttad?

DV

Korábbi cikkek

Az AI (és az emberek) szerint így néznek ki a világ LEGSZEBB férfiai és női

Bódi Dániel 2023. 03. 24. - A szépség - ha nem vagy egy konzumidióta -…

43 perc telt el azóta...

Szépen duzzad a Vision Pro App Store – a headset nélkül is böngészheted

Gábor János 2024.03.17. - Jó lépésnek bizonyult az Apple részéről, hogy mindenkinek kattintható webes felületet…

51 perc telt el azóta...

Offolja a közös videózást a Twitch – megy a hiszti a funkció törlése miatt

Gábor János 2024.03.17. - Pár évet ért meg és a Twitch hamarosan nyugállományba is küldi…

2 óra telt el azóta...

50 (!!!) istenkirály mai és retro játék lehet teljesen INGYEN a tiéd

Bódi Dániel Még mielőtt egy határozott mozdulattal a listára cuppannál, hamar pontosítanom kell a címet.…

2 óra telt el azóta...

4 forradalmi játék, amiben a szabadságért harcolhatunk

Bódi Dániel 2022. 03. 15. - Bár egyre több tehetséges magyar független fejlesztőpalántát fedezhetünk fel,…

2 óra telt el azóta...

Egész országokban állt le az internet – Szándékos támadás is lehetett

Gábor János 2024.03.17. - Nyugat- és Közép-Afrikában történt, az egész földrészre hatással volt, és az…

2 óra telt el azóta...