Tech/Tudomány

Az AI (és az emberek) szerint így néznek ki a világ LEGSZEBB férfiai és női


Bódi Dániel

2023. 03. 24. – A szépség – ha nem vagy egy konzumidióta – egy egészen szubjektív műfaj, aminek nincs egy egzakt magyarázata, vagy példája. Bár a fogyasztói társadalom mindenkivel ennek ellenkezőjét próbálja elhitetni, ezért mindenféle reklámokkal, plakátokkal, filmekkel-sorozatokkal, esetleg játékokkal próbálja finomhangolni – pontosabban gyártósorosítani az emberi ízlésvilágot.

Bár a fenti egy igen népszerű tézis, amiben nagyon sok igazság is akad, valójában azonban más magyarázata is van annak, hogy miért akarnak mindig és mindent gyönyörűszép emberekkel: alomférfival és álomnővel eladni. A megfejtés nevetségesen egyszerű: tudományosan bizonyított, hogy a világunkban bizonyos attribútumokkal rendelkező egyedek sokkal hatékonyabban tudnak érvényesülni, mint a kevésbé dekoratív társaik – több kutatás szerint például a magasabb férfiakat jobban preferálják a nők, mint a kisebb növésűeket, valamint az ápolt, szimmetrikus gyönyörű emberarc is meggyőzőbb Quasimodoénál.

Ez pedig azt jelenti, hogy szép emberekkel (meg szexszel) bármit el lehet adni: ezért kerülnek pocakos csókák helyett kidolgozott férfitestű adoniszok, vagy willendorfi vénusznők helyett inkább Aphrodité-alkatú hölgyek a plakátokra, a reklámokba. Persze ez manapság a kultúrával és a testkép változásával együtt kezd átalakulni, de még mindig inkább a szép=jó (+sportos=egészséges) a domináns.

Tulajdonképpen ezt is bizonyítja a NordChem egészségügyi és szépségipari cég kutatása, amellyel a világ 14 országában különböző közösségi médiás aktivitások és interneten fellelhető adatok és képek alapján gyűjtött adatokat arról, hogy az emberek pontosan milyen külső karakterisztikák alapján tartanak szépnek, esztétikusnak egy férfit és egy nőt.A kutatás eredményét aztán országok szerint csoportosítva odaadták a Midjourney nevű mesterséges intelligencia alapú képgenerátornak, ami mindezek alapján megalkotta a „tökéletes” férfi, és a „tökéletes” nő arcát.

Vagyis az emberek véleménye és aktivitása alapján megmutatja, hogyan nézhet ki a 14 ország legszebb férfija és nője.

Arról persze lehet vitatkozni, hogy melyik volt előbb, a tyúk, vagy a tojás: az össztársadalmi szépségideál, vagy a reklám. Régesrég például szobrok és festmények hirdették az ideális, esetleg vágyott kinézetet, ahogyan a színházakba is jóképű és jó hangú alakokat emeltek be színésznek, most pedig a profit reményében a reklám- és filmszakma teszi pontosan ugyanezt, csak sokkal hatékonyabban, mint előtte bármi. Akárhogy is, az AI – de inkább az emberek szerint így kellene kinéznie a legtökéletesebb emberpéldányoknak:

„A projekt célja az volt, hogy jobban megértsük a szépséggel kapcsolatos normákat, és azt, hogy ezek a nézetek hogyan változnak a világon. Bár számunkra a szépség sokkal többet jelent annál, hogy valaki hogyan néz ki, milyen a frizurája, vagy akár az izmai mérete, ez a mesterséges intelligencia egy hihetetlen eszköz, amely betekintést nyújt a szépségről és a tökéletességről a világ különböző országaiban általánosan elfogadott felfogásokba. Reméljük, hogy az emberek érdeklődve nézik a képeket.” – magyarázta Samantha Haines, a NordChem Health & Beauty marketingmenedzsere.

Ezek után arra is megkérték, hogy az összes kép és adat alapján rajzolja meg a világ legesztétikusabb embereit is. Ez lett belőle:

Szerinted sikerült a mesterséges intelligenciának elképzelnie a világ legszebb embereit?

képek forrása: Nordchem

Ezt is érdemes elolvasnod:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Szépen duzzad a Vision Pro App Store – a headset nélkül is böngészheted

Gábor János 2024.03.17. - Jó lépésnek bizonyult az Apple részéről, hogy mindenkinek kattintható webes felületet…

10 perc telt el azóta...

Offolja a közös videózást a Twitch – megy a hiszti a funkció törlése miatt

Gábor János 2024.03.17. - Pár évet ért meg és a Twitch hamarosan nyugállományba is küldi…

53 perc telt el azóta...

50 (!!!) istenkirály mai és retro játék lehet teljesen INGYEN a tiéd

Bódi Dániel Még mielőtt egy határozott mozdulattal a listára cuppannál, hamar pontosítanom kell a címet.…

1 óra telt el azóta...

4 forradalmi játék, amiben a szabadságért harcolhatunk

Bódi Dániel 2022. 03. 15. - Bár egyre több tehetséges magyar független fejlesztőpalántát fedezhetünk fel,…

1 óra telt el azóta...

Egész országokban állt le az internet – Szándékos támadás is lehetett

Gábor János 2024.03.17. - Nyugat- és Közép-Afrikában történt, az egész földrészre hatással volt, és az…

1 óra telt el azóta...

Megszületett az AI, ami lefordítja, hogy mit mondanak a csirkék

Németh Dávid 2023.09.21. - Na, most komolyan! Álljunk meg szóra! Az utóbbi időben egy rakás…

2 óra telt el azóta...